Szép és jó lett a bicskei tábor Zánkán, ami azért is nagyon jó hír, mert sok évig álom, remény és terv  volt a nagymértékű korszerűsítés, felújítás. Fedezze fel magának minél több bicskei család. 

Nem egészen két napot töltöttünk Zánkán a Bicskei Tábor 50 éves jubileuma alkalmából.  Amióta onnan megjöttem, az esetleges  "Hogy vagy?" kérdésekre is ezt válaszolom:

- Mint a mókus fenn a fán.

Ha képeslapot kellett volna írni a szüleimnek 11 évesen, így hangzott volna. "Az idő jó. Sokat strandolunk. Fagyizunk is. Jól főznek. A pénzem elég lesz."   Mondjuk ezek éppen hidegebb napok voltak május végén. De voltak, akik nem hagyták ki a strandolást most sem e szombat-vasárnap alatt.

Pazar a hely 

Gyerekkori barátommal érkeztünk, néhány nyárban zánkáztunk itt általános iskolás korunkban. A főtéren sokan álltak és beszélgettek, üdvözlések, köszöngetések és még tálcán hozott üdvözlő ital is jutott volna, ha innék. De mi (is) Krajczár Gyuszi bácsihoz járultunk elsőként.  Nem is ismerte meg Hertendi Ervint. Úgy 30 éve láthatta utoljára. kéktúrás iskolásai voltunk mindketten. (Innen a barátságunk.) Ervin hívta fel a figyelmem arra az emlékünkre, hogy akárhányszor felmásztunk a Hegyestűre (amit szeretünk Tűhegyesnek is mondani), akkor Gyuszi bácsi jobb tenyerével kitakarta a szembe sütő nyári napot, mintha tisztelegne a tájnak, másik kezét csípőre tette térképes, szinte felderítő tiszti  táskája mellé és forgolódva gyönyörködött (szépen vasalt inget viselve) a panorámában, miközben ezt mondogatta feszt: 

- Pazar! Pazar!   

Nem tudott betelni vele. Majd elmondott jó néhány érdekes dolgot. 

Hegyestű és Tűhegyes: 1900-as térképen még Hegyestő a neve. Ezt is tőle tudjuk? Ami zavaró, hogy 1500 forintért lehet ma oda belépni.  

De térjünk vissza a tábor főterére, ami nem tudom, viselte-e valaha az “alakuló tér” elnevezést. Gyuszi bácsi könnyes szemében most örömet és szomorúságot látok egyszerre. Örül, hogy ennyire szép lett  a tábor. Mondhatni pazar. Ezért az örömkönny. A másik pedig az a szomorúság, ami örömökre és egyes küzdelmekre emlékeztetheti, meg aztán amit az  itteni és bicskei lombok között észrevétlenül elhaladt évek miatt érezhet egy 80. életévét már 2015. október 27-én betöltött dolgos tanárember... Akinek egyik tantárgya éppen az irodalom volt.  Ezt olvasom ki tekintetéből és mellesleg arra gondolok, amit tudok: a Badacsony a kedvence. Szerinte onnan nézve van a legszebb színe a Balaton víztükrének. 

Favicc

Zánkán 50 éve jött létre a bicskei úttörők tábora, ami mára a bicskei és Bicske környékén élő gyerekek, családok üdülőhelye. Gondolhatná a megfigyelő, hogy a település neve Zán volt, ám mi bicskeiek úgy megszerettük, hogy becézve Zánka lett és  ezt a helyi jegyző átvezette. De nem. Ez csak egy favicc. Kezdetnek. Hertendi Ervin pajtás/bro tiszteletére. 

Nézzük a valóságot. Meghívtak az ünnepi rendezvényre, mert volt néhány szó és tett, amivel magam is hitet tettem e zánkai 1 hektár tárgyi és spirituális fontossága mellett. Persze, volt bennem egy kis szégyenérzet, hiszen olyan, a táborért nagyon sokat dolgozó emberek voltak vagy lettek volna szerintem ott az igazi díszvendégek, mint amilyen Lajtai Béla, Jakab János, Endrédi Béla, Benedek István, Vörös Pál, Kontra Imre, Demeter Antal, Polyánki György  és még sorohatnám, aki(k)nek a közelébe sem fogok érni sosem.  

Végh Rozália tanárnő hozta nekem a meghívót személyesen, ami kiváltképp jólesett. Sőt. A 15-ös házat kaptuk meg véletlenül - tőle. A sima házak közül ez áll legtávolabb a főtértől. Jobbszélső. Gyerekként is ezt szerettük megkapni. Könyörögtünk, versegtünk és mindent megígértünk érte. Mert a legtávolabbi állt hozzánk legközelebb. Mint ahogy az iskolában a tanári szobától legtávolabbi tanterem volt a menő. 

Új tetők 

Beszélgetünk a téren a színpadnál Szabó Attilával, aki azt az újjáépítést vezette, amiben a Bicskei Tanuszoda munkatársai vettek részt. Például úszómesterek.  A faházakat a négy falig bontották vissza vagyis azok maradtak állva a fenntartó-tulajdonos  önkormányzat megbízása alapján. Új, korszerű, csinos  tetőket kaptak. Elől hosszabbak mint eddig, vagyis nyári esőkben ott is egy-egy kiülő - majdnem erdei terasz és a házat is óvja.  Régi elgondolás valósulhatott meg, mert hallottam már ezt hiányolni nem egyszer.  

Varázsa van a zánkai esőnek, a balatoni esőknek, mert olyan zuhogó esőt, akkora felhőszakadást itthon ritkán lehet átélni, mint ott. Tényleg. Volt szerencsém néhány balatoni esőhöz Szentgyörgyön, Fenyvesen, Berényben is. Sajkodon csak egyszer. Jól szóltak mind. Mediterrán hatásnak érzi a szemlélő.

Régi tartozását rendezte Bicske 

Voltak évtizedek, amikor elvárták volna, hogy Zánka termelje ki a költségeit. 12 éve írtam le itt a blogom elődjének cikkében (itt az összes Zánka címkés) , hogy "Bicske városa jelenlegi gazdasági helyzetében nem tudja támogatni Zánkát - tudta meg a bicske.info. A tábor egész éves költségét a tábor termeli ki. Víz, csatorna, áram, közüzem, könyvelő. Olajkazánok. Nem korszerű világítás. ÁNTSZ ellenőrzések, javítások, szerelések, elfagyott csapok. Ez egy viszonylag olcsó üdülési lehetőség. Megszoktuk, a gyermek is megszokhatja a gyerekek által rendben és tisztán tartott tábort, ahol ugyan kevés a luxus, szolid a kényelem. Bizony, olyan iskolatársunk is volt, akinek szemmel láthatóan jobb sora volt Zánkán, mint otthon. Ma, amikor a saját gyermekeink költségeit számoljuk, abba beletartozik szállás, rezsi, étkezés, strandbelépő, utaztatás autóbusszal oda-vissza. A bevételeket csakis pályázati úton lehet növelni. Kevés a pályázati lehetőség. Ha Zánka nyereséget termel, azonnal visszaforgatja.”

Ez is 12 éve íródott 

Negyven éven át nagy dolog volt számunkra, hogy a több száz kilométerre fekvő balatoni faluban tíznapos csodaszerű másik élet vár bennünket és az utolsó délutánokon már azon  agyaltunk zoknimosás közben, kérdeztük egymás is értetlenül nézve, a fejünket ingatva  a felnőttek nem egészen érthető megfontolásai miatt - miért csak 10 nap? Te érted?  Hogy találták ezt ki? Te érted ezt? Miért nem kerek kettő hét? Vagy egy hónap. Vagy ez egész nyár. Hát heló, elférünk itt .És még a szeptember is kell. Mert még akkor is jó idő van. Nem kéne szeptemberben iskola. A suli novembertől illene. Igen. (Az eszünk meg lett volna hozzá.)

Ma is lehetnek olyan emberek, akik munkájukat, eszközüket, kapcsolataikat tudják felajánlani. Aki Bicske barátja, Zánka barátja is kell legyen. Zánka a mi még ki nem mondott de facto testvértelepülésünk. Zánka a mi elhanyagolt kincsünk.

Beleértve a cukrászdát. A Csóri Csuka Csárdát, parkolójában kicsit megállt a busz. A Balcsi első megpillantását. A zánkai vasútállomást, mikor vonattal jöttünk "le", például nyolcadikban 3 éjszakás osztálykirándulásra.  A Hegyestűt, Gyuszi bácsi magyarázó lelkesedésével. Szeme mindig a tájon, tekintget körbe meditatív gyönyörködéssel, azt mondogatja halkan és lassan a pannon panorámát szemlélve: "Pazar. Pazar." Közben néha felnevet szövegeinken. Ezt Gyuszi bácsitól a Kéktúra szakosztályban is megszoktuk, amikor is évközben mindenfelé elvitt, szombaton  az akkor még romos Vérteskozmára,  a máig csodálatos Vitányba, Gesztesre, a mi hegységünknek számító Vértes mellett a Gerecse minden zegébe-zugába, a Pilisbe, a Budai-hegységbe, a Balaton-felvidékre gyalogolni, tehát nekünk nem  volt nagy újság Zánkán, hogy minden szép magyar táj pazar-pazar mert valóban az. Mi ha pl. nekünk tetsző nőket láttunk meg az utcán, már akkor is azt mondjuk: "Pazar.Pazar" Az éjszakai őrséget. Az álmukban fogkrémmel megkent arcokat. A Zánka felé döngető IFA platóját, tele a Balatonra vonatozó táborozók bőröndjével. Ami még a sátrazás idején a vaságy alá, a téglákra került. A főtt kukoricát a strandon. Lekváros buktát vagy tejberizst az  étkezőben. A lábtengót.  Pingpongot. Mezsgyekövek meszelését.Az erdőmester nevű zöld színű főzött fagylaltot. A Ló-benézőt.

Az utak melletti kövek meszelését mint tipikus zánkai elfoglaltságot. Sosem értésünket, hogy ezt miért kell. Ilyet? Ne' má'. Ma már persze értjük, van még belőlük néhány. Összeszedjük, hazahozzuk a kiállításra a könyvtári bejárat mellé. Aztán visszavisszük valami főhelyre a táborba. A kő marad. Ugye. A víz folyik. Főleg, ha nyitva hagyjuk a csapot a fürdőben. A nyomozást, hogy ki hagyta nyitva. A majd megtanulod a hadseregben, mikor katona leszel, ez ahhoz képest bölcsőde, fiam. Majd meglátod és akkor még eszedbe jut, mint mondtam én neked itt. A csapat, az csapat. Nincs hanyagság. Egy mindenkiért, mindenki egyért.   

Ma már se kőmeszelés, se Dezső bácsi nincs az életünkben, de az emlék a miénk. Az marad. Mint a kő.

Míg élünk.  Ahogy a tábor is. Remélem, nem csak az emlékeinkben!

Beleértve a fagyit. Utunkat a táborból a strandra a forró aszfalton papucsban, vagy mezítláb táncolva, törölközővel csapkodva egymást.  A Gabi fogkrémet, de a nagyok már Amodentet használnak. Mivel nem nagyon dezodoroztunk gyerekként, mindent áthatott a fogkrém illat, nyomkodtuk rendesen nemcsak alvó arcokra, hanem  a kilincsre is. Volt egy kedvenc, amit egy idöre bevontak, ez volt a zöld-sárga Kolynos. Kiejtése akkoriban bizonytalan mint pl. az ojmpos citromlének…

 Nagyvázsonyt és Kinizsit a malomkővel. Fürdőgatyában vissza a táborba a strandról délután, mire felérünk, megszárad rajtunk. Az ABC-t. Tiltott beúszást bóján túlra.  Az egy héten egyszer megengedhető gofrit. Nyolcadikban már debrecenit, tormával, mustárral. A 15 forintos hotdogot., amit főleg csak okosan néztünk, mert 10 napra  átlag 100 forinttal jöttünk. Vegyék a németek. Danke.  A turista szalámis zsömlét, ami nálunk nemzeti eledel. Azt a röhögős kiáltást a Balcsira, hogy te, ez  nagyobb mint a telepi hali. A sümegi várat. A szigligetit, ahol mindenki mindenkit Edének szólított. Pilléket, ha tudod mire gondolok. Vagy amikor még azt hittük a vízben, hogy leér a lábunk, aztán megijedtünk, mert mégsem.  A bokáig vagy térdig érő  hidegebb vízréteget. A még nem melegedett át a víztömeg kezdetű magyarázatot. A számháborút. A szobi szörpöt. A nyugatnémet rendszámú Porsche kilométeróráját. A stég vas oszlopába való kapaszkodást víz alatt. A parti bazalt kövek közé csapódó hullámokat. Dehát az nem is bazalt. Vörös homokkövek, hasonlítanak, ezek is vulkáni utótevékenységből valók, de nem bazaltok. 

Van belőle végig az északi parton, kibukkan Révfülöpön is, bányásszák Kővagó(!)örs és Salföld között, és ebből épült a pálos kolostor Salföldön, ahová szintén Gyuszi bával túráztunk kétszer is. A vörös templom is ebből van Füreden stb., de utóbbiban én még nem voltam.

A fejesugrást a stégről. A zsebpeca. Kagyló keresése iszapban. Az őrsöket a zászlófelvonáson. A májkrémet. A házaink (nem helyrajzi!) száma. Harley Davidson a strand parkolójában.  Sóder, sóder. A lábam alatt. Galambom. Az utált szakadó esőt és szélvihart. Némi csónakázás. A mennyi ideig tartana átevezni a másik partra című típuskérdések. Távcsővezést a partról. A Leó jégkrém. A makaó partik. Kompozás. Túrák az éjszakai erdőben. Keszthelyi városnézés. A körlet pontozás. A hány másodpercig bírod víz alatt - számolom. A tenyerünkön hordozott  bazi nagy szarvasbogarakat  - a tábor szent és védett állatait, a  tihanyi visszhang próbás kirándulásokat.  A tábor hátsó kis erdőbe nyíló vaskapuját.  Azt a jó nagy nem tudom milyen fát a főtéren. A tollasozást. A mindig két nappal hamarabb elfogyó zsebpénzünket.  A focit. Badacsonyt. A mesés Badacsonyt. A kánikulát fönn a bazalt orgonasípoknál. A "na és hol vannak itt vulkánok?" kérdésünket. A takarodót. Az ébresztőt. A  "már csak  egy bélásom van" állapotot. A szélső, a főtértől legtávolabbi ház nagymenőségét. Az érzést 98-ban, amikor azt hisszük, hogy mi itt és most 27 éves apaként  a saját gyermekeinkkel ugyanazon a lépcsőn lépve be majdnem ugyanabba a magyar tengerbe, mint Ervinnel tízévesen - 80-ban és a gyerekeinknek a "nagy" vízbe először lépve fülig ér a szájuk az úszógumin, "Nem hideg a víz?" kérdezzük a közel 30 fokosról és ingatják vigyorgó fejüket, hogy ez jó és labdázni kezdünk. A Balcsiban. 

Zánka bicskei szigete tartja magát egyedül

Nekem a Balaton (a riviéra) sokáig csakis Zánkát jelentette. A Balaton átúszása is a másik part nézésben gyökerezik - ez is a zánkai parton kezdődött. És mekkora szerencsénk volt az északi parttal, ami annyi értéket, látványosságot hordoz erdeivel, hegyeivel, romjaival, útjaival, falvaival. Zánkán az iskolai, vállalati nyaralóhelyeket javarészben eladták  volt tulajdonosaik. Rákóczifalva táborozói  már nem jönnek zászlónkat lopni és mi sem megyünk az övékéért. Egyedül a Bicskei Tábor tartja magát, köszönhetően például a körülötte kialakult - választott döntéshozók számára is megkerülhetetlen - civil és bicskei Zánka-védegyletnek. Főleg bicskei emberek, akik szeretik a helyet és tettek érte.

A "védegyletben" köztiszteletben álló alapítók vagy közvetlen utánpótlásuk áll vagyis többek között a táborban vagy táborért szívből dolgozók.  Hagyományt és értéket teremtettek.  Kezdetektől dolgoztak érte - vagyis nem is a tábrorért, nem is az ottani ingatlanért, hanem ezzel a gyerekekért, az ifjúságért tettek és tesznek.  Társadalmi munkát végeztek érte, mely kifejezés mára már kevéssé használatos. És ezt az önkéntes  munkát nem azért végezték, mert bárki előírta nekik, hanem mert szívükből adták és szívesen mentek Zánkára.                   

Fedett terasz az ebédlő körül 

Valamikor óriási beruházásnak számított itt az étkező és a konyha megépítése. Újdonság, hogy ma faoszlopokkal és ízléses, erdei környezetbe illő féltetőkkel kialakították a korábban nem is létező, méretes "ragalját". Csak mert szeretem a ragalja szót. Apu mondta a szőlőben: Hozd a létrát a ragaljáról.  De ezt nevezzük inkább fedett terasznak. Nézzük inkább az épület ékének.   Alatta volt most egy pad szemben a zászlókkal, ott beszélgettem Endre bácsival például a kerékpározásról, kedvenc környékbeli szakaszairól. Szerintem régi terv volt ez a teraszosítás, ami állagmegóvásra, árnyékolásra és a férőhely növelésére is alkalmas. Az épület utca felé és a zászlók felé eső oldalai kerültek tető alá. A mosdók, zuhanyzók ott fenn teljesen jók. Egészen fenn egy kispálya focinak, de ez már megvan egy ideje. A közösségi épületben ment egy Zánka-film és fotóalbumokat lehetett végignézni. Ervinnel mi is benne voltunk az egyikben. Egy helyen egy névsorban egykori aláírásom.      

Azt hittem, hogy ma is nehéz vendéget találni. De azt hallom, hogy mára felkapott hely. Maradjon is így.

Amit erősítene lehetne, hogy a bicskei családok végre jobban felfedezzék, sajátjuknak érezzék a lehetőséget.   Találkoztam olyan tanárnővel, aki az elmúlt 8-10 évben minden nyáron nyaraltatta iskolája diákjait a Bicskei járásban lévő községből.

Elhangzottak ünnepélyes köszöntők, beszédek, visszaemlékezések. Aztán zászlófelvonás Krajczár Gyula, Fenyvesi Endre és Néma Pál tanár urak álltak a zászlórudak mellett.

Én a tölgyest szerettem mindig, hogy egy erdőben vagyunk. Aki rákeres Zánkára és légi fotókat néz, meg is látja mekkora erdőben vagyunk. Szerettem, hogy ez egy kőbánya volt valaha, amit visszanyert magának a növényzet vagyis a pionír vegetáció.  Ez azért különös, mert pionírnak az olyan növényeket, növénytársulásokat nevezzük, amik a területi pusztulás okának (kőbánya) megszűntével elsőként megjelennek, illetve telepednek meg. Aztán "megtelepültünk" rajta mi is, a bicskei pionírok. Szerettem a hátsó kaput, a művészkijárót, amin főleg akkor mentünk ki, ha a Hegyestűre túráztunk vagy a Káli-medencébe, amiről akkoriban nem lehetett semmit hallani a sajtóban, mert Mártha István és barátai akkor még nem indították el Kapolcsot. Bírtam az éjszakai őrséget. Akkor minden egészen más volt, minden különös arcát mutatta. Hiába voltam csak 2 órát őrségben a társammal, engem olyan készenléti állapotba tett (mekkora égés lenne, ha tőlem vinnék el a zászlót), hogy reggelig nem aludtam. Amikor mentem egy járőr-kört,  arra kellett vigyáznom, hogy a lépéseim ne hallatszanak a murvában. Hagyjam aludni a társulatot.   

Mindenki hazaért 

Nem tudom, hogy hány  ezer vagy hány tízezer gyerek nyaralt itt, nem tudom mennyi vendégéjszakáról beszélünk gyermekek vonatkozásában - de közülük vagy közülünk m.i.n.d.e.n.k.i. hazaért e fél évszázadban. Mindenki. Ismert, hogy 2019-ben  augusztus 1-ig összesen 93 esetben 204 személyt mentettek ki a Balatonból, 2018-ban ugyanerre az időszakra 137 eset és 274 személy jutott.  Utóbbi adatokat csak a kontraszt kedvéért. (És az igényes dumákért, miszerint a tanár nyáron csak nyaral.) 

A vízimentés jelentős részben a VMSz végzi ( a vízi rendészettel) a diszpécseri központja sokáig a szomszéd várban, Zánka Úttörőváros kikötőjében volt

Azt hallom, jobb hajójuk van mint a rendőröknek.

Vízen kilencvennel megy, az olyan mintha 300 km/h mennél kocsival, de nem is összehasonlítható egy az egyben. 

Mazsi  

  Gyuszi bácsival Zánka történetéről vagyis a zánkai bicskei tábor történetről voltak nagy beszélgetéseink  dokumentumok alapján. A következő utam Lanczendorfrné Kósa Katalin tanárnőhöz vezet majd. Édesapja, Kósa Dezső bácsi alapító feljegyzéseit, dokumentációját is szeretném rögzíteni  egy írásban az utókornak.       

Itt a legjobb a tábortűz volt. Szécsi Ervin gitározott. (Míg játszott, eszembe jutott egy 1995. augusztus 11-én történt eset, amit meg is írtam. A levél Gyuszi bácsi gyűjteményében van, a levelet Kulcsár Mihály igazgató úr írta alá. Vízbe esett egy kisunoka egy zirci vizibicikliről a bóján túl. Utána ugrott a nagypapa, aki rosszul lett. A bicskei vizibicikliről, amin erdélyi gyerekeket vitt Szécsi Ervin - azonnal a vízbe ugrott és segítségükre sietett. Először az unokát hozta ki a járművükre, aztán a nagyapát. Ők zirciek voltak, nem a táborban nyaraltak. Az unoka 30 év körüli lehet ma.)  

A tábortűz mellett Ágoston László volt a showman, akárcsak  a játékos vetélkedő (emlékezetes) vezetője. A zene odáig hatott, hogy volt aki lábost és kanalat hozott dobnak, más pet-palackokat csapkodott össze és szintén a ritmusszekciót erősítette az üvegbe való fújás dél-amerikai hanghatása. Skiffle-stílus. A legjobb orgánum és énekhang tulajdonosa mellettem ült. Kell ennél több?  Gondolom, mindenki örült a koncertnek éjjel. De ilyen ez a popszakma. Vasárnap éjjel három óra előtt tértünk nyugovóra. Ez volt az a  vendégéjszaka. A következő napra alig emlékszem, mert annyira aludtam volna még. Az biztos, hogy elmentünk ketten egy zalai kis faluba, nem olyan messze. Kaszált Ervin a birtokon. Gereblyéztem. Epret szedett. Megettem volna mindet, de ő is kért. Még ilyet! Saját kertjében epret szüretel és még kérni is akar belőle? Hová lesz így a világ? Házi sajtot ettünk tőgymeleg tejjel. Vettünk és vittünk csempét, járólapot és cementet. De ez már egy másik történet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.