Karádi Imre címzetes igazgató úr, a nemrégiben Gyémántdiplomát kapott Karádi tanár úr nyitja meg a Könyvtár kiváló ötletén alapuló iskolakiállítást.   Az 1929. november 5-én, Bicskén született Karádi Imre életútja már réges-régen kiérdemelte volna a Bicske Város Díszpolgára címet. Erre ebben az…

Bicske város díszpolgára a település egyik legidősebb, második világháborút is ifjú bicskei lányként átélt lakója - Farkas Lászlóné lett, akinek egész életét a becsülettel végzett munka és a család szeretete határozta meg.       A döntéshozóknak is elismerés a most…

Karádi Imre magyar-történelem szakos középiskolai tanár 1956 szeptembere és 1990 novembere között vezette a bicskei Vajda János Gimnáziumot. Október 22-én Budapesten az ELTE ÁJTK épületében 60 éven át kifejtett értékes szakmai tevékenységének elismeréseképpen vehette át Dr. Dezső Tamás dékántól a…

süti beállítások módosítása