Mint utóbb kiderült, a város pénzügyi helyzete rosszabb volt, mint azt eddig bárki láthatta. Bicskének jó adottságai ellenére kétmilliárd forintos hitelállománya volt, a pénzt pedig csak költötték, és egyáltalán nem fordítottak figyelmet a termelő beruházások létrehozására vagy munkahelyek teremtésére.

Az első feladatokat ennek értelmében a fizetésképtelenség elkerülése, a hitelállomány átütemezése és takarékossági intézkedések meghozatala volt. "A jó önkormányzati működés három legfontosabb tényezője, hogy figyeljünk gyermekeinkre, óvjuk meg az embereket, biztonságot nyújtsunk számukra, illetve védjük a lakosság környezetét, életfeltételeit. Mindhárom területen komoly előrelépés történt mostanra" – állítja Tessely Zoltán polgármester. Emlékeztetett a József Attila Általános Iskola megmentésére, a Vajda János Gimnáziumnak kieszközölt segítségre, az Árpád utcai óvoda bővítésére. Egy előnyös szerződés eredményeként meg tudják valósítani a Szivárvány Óvoda bővítésének és akadálymentesítésének második ütemét is. Az Államrefom Operatív Programból több mint 19 millió forintos támogatáshoz jutottak, ez az önkormányzati hivatal szervezetfejlesztését szolgálja. "A jelentős európai uniós forrás elnyerése örömteli esemény. A hatékony, szolgáltató önkormányzat kiépítése felé újabb nagy lépést tehetünk így, nem is kis külső anyagi segítséggel. Ráadásul most végre jön a pénz, nem pedig megy" – mondta a polgármester.

A cikk folytatás a Magyar Hírlapban olvasható.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása