A nagy konyhámban a rakott téglakályha mögötti falrészletet burkoltuk bélyeges téglákkal, amelyek melegséget, egyediséget kölcsönöztek az amúgyis kedves szögletnek. Igazából egy kicsiny éléskamra rejtőzik a fal mögött, amely a belső lépcsőház lépcsőalját foglalja magában a ferde fallal, s utólag rekesztettük le. Öreg ajtót kerestünk rá, bontásból, s a térhatárolást is valamiképpen hangsúlyozni szerettük volna. A téglák között nincsen két egyforma, méretre, s természetesen színben is szinte valamennyien különböznek egymástól, persze nem véletlenül.

A bélyeges tégla a lkáson belül és kívül is használható (Fotó: Szabó László)

Különböző helyeken, más-más időben, technológiai különbséggel, eltérő anyagösszetétellel készültek, bár az alap, az égetett tégla műfaja megegyezett. Régóta érdeklődéssel figyelem a régi épületekből, s azok mellett heverő jelzéses téglákat, de a jelzés nélküli régi tégla önmagában is esztétikumot hordoz. A vakolatlan házfalak sima téglaborítása világszerte kedvelt ornamentális forma, Észak- és Nyugat-Európa is szívesen élt vele. Az építkezéshez ősidők óta alkalmazzák, de díszítésül csak néhányszáz éve, s a mai reneszánszát a magyarországi belsőépítészet általi felfedezése hozta el. Az 1500-as évektől az 1950-es évekig állítólag 15 - 18 ezerféle (ennyi bélyegű) tégla készült a számos kisebb, nagyobb téglagyárban, manufaktúrában és műhelyben, s mivel a tégla szinte elpusztíthatatlan, sokat fellelhetünk még belőlük! A bélyeg lehet a tégla lapján szám, betű, címer, egyformán érdekes üzenetet hordoz a múltból. A színük a vörösestől a halványsárgán át a drappok ezer árnyalata lehet, s ezek egymással is bátran párosíthatók. Kicsi sérülés, csorbulás nem árt, a legszebbek természetesen a teljesen épszélű darabok.

Az én falamba beépítettünk csákvári uradalmi téglát CSU és évszámos jelzéssel, van Tata feliratú, ortodox, egyenlőszárú kereszttel jelölt és Dávid-csillagos, több magyar címeres, de azok sem egyformák, s néhány monogramos. Az EBT állítólag Első Bicskei Téglagyárat jelent, de ez nem biztos. Nagyon nem kutattam eredetüket, mindent nem lehet gyűjteni, s mindenben nem lehet elmerülni. Egyszerűen csak szeretem a tégláimat, s ha utamba akad egy-egy újabb bélyegzéssel ellátott régi darab, azt elhozom, elkérem, elcsenem (ezt csakis akkor teszem, ha biztosan elhagyott helyen lelek eldobott, elszórt, számkivetett darabra!). Hozzáértők már tudatosan is összerakosgatgatnak sorozatokat, történészek és régészek a kutatásukba is belefogtak. Aki ennyire nem mélyül e dologba, az nyilván úgy tesz, mint én. Olyan helyre illeszti a több vagy néhány monogramos, jelzett, bélyeges, címeres téglát, ahova „talál”. Falrészletbe, belső térbe, konyhába, nappaliba, rusztikus stílusú házhoz illik kívül-belül, s persze igen népszerű téglakerítésben elhelyezni. Ez utóbbinál úgy szép, ha sima, bélyegezetlen, alaposan megtisztított, esetleg homokfúvott téglák közé csupán helyenként teszünk egy jelzettet, úgy még látványosabb. A zsúfoltság ez esetben sem tanácsos. A téglák keresése, megtalálása, felderítése, tehát a kincsvadászat, s még az elkérés, csereberélés mint folyamat ráadásul nagyon izgalmas játék!

Zsohár Melinda / Fejér Megyei Hírlap

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.