Ma az óbarki bauxitbánya környékén sétáltam a kutyával. Gyakran járok ide, így nem hiszem, hogy régi lenne a mellékelt tiltótábla, miszerint ez magánterület és belépni tilos.

Úgy örülök, hogy a szép új világban egyre több a tilos terület. Hol csak táblával, hol kerítéssel. Vajon kié lehet ez az erdő, kitől kell engedélyt kérni? Nem volt kedvem a napverte bányaúton át visszamenni, ezért figyelmen kívül hagyva a táblát, bementem az árnyas erdőbe.  A murvás-földes utat középen ellepte a parlagfű. Ni csak, gazduram, tudja, hogy jogában áll az illetékteleneket kitiltani az erdejéből, de azt már nem, hogy a parlagfüvet bizony ki kell irtani. De jó, hogy ebben a mai, modern korban már a kötelesség is lehet fakultatív.

De ekkor még nem tudtam, mi vár rám: Ahogy az erdőszéli út kiér a mezőre, hatalmas ugar fogad, telis tele parlagfűvel. Én ennyi allergén gyomot egy rakáson életemben nem láttam. Szinte harapni lehetett a levegőt, kések járták át a torkom, tűk szurkálták mind a két szemem. (Tudom, ez csak pszichózis, mert a parlagfű épp virágzás előtt áll – még nincs pollen, legalábbis errefelé). Később egy napraforgótáblát láttam parlagfűben fulladozni. Lehet, hogy ez nem nagy ártalom, mert mire aratják a napraforgót, a parlagfű elvirágzik és leszárad. Az allergiások meg költözzenek Skandináviába.

á.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.