Két teljes évig ment ez így, minden nap: a vízhordó már csak másfél edény vizet szállított a házba. A hibátlan edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte tökéletlenségét és nyomorultnak érezte magát, hogy csak feleannyit tudott teljesíteni. Két év keserűség után egyik nap megszólította a vízhordót a pataknál.
- Szégyenlem magam, mert a víz szivárog belőlem egész úton hazafelé.
A vízhordó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy az ösvényen virágok csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán?
Ez azért van így, mert virágmagot szórtam az ösvény ezen oldalára ismerve a hibádat. Minden nap locsoltad őket, amíg  visszasétáltunk a házamba. Így már két éve szedem le ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.


Mindannyiunknak van saját különleges hibája, mindannyian törött cserepek vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak - ezek teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen és a jót meglátni másokban.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.