Kéglné Farkas Éva és Pató Ferenc telefonon elmondták a szervezőknek, hogy bár nem tudnak résztvenni a szerintük is fontos Önzetlenség napján, melyből remélik, valóban hagyomány lesz, mégis minden tőlük telhetőt megtesznek Ákos érdekében.

(Pató Ferenc, a Bicske Kertvárosi Polgárőrség vezetője és a Polgárőrség tagjai napközben munkájukkal is segítik Az önzetlenség napját.)

Az osztálytalálkozón egy dobozt helyeznek ki, melybe adományaikat gyűjtik össze. A gyűjtés után pedig átadják a szervezőknek.

- Annyira szívmelengető, emberséges, bennünket bátorító és biztató cselekedet, hogy tanítványunk ügye melé áll a 40 éve végzett bicskei évfolyam, hogy a "NAGYON KÖSZÖNJÜK" kifejezésen túl még nem is tudok mást mondani a megilletődöttség miatt - mondta a bicske.info-nak egy vezető szervező.

Izing

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása