"Az emlékezet tengerének partjáról egy pici követ/
Minden újabb hullámával megsimít az emlékezet."
Olyan ember volt, akinek lelke, személyisége nem rejtett csapdákat vagy meglepetéseket, olyan amilyen 100 évben csak egy születik. Akit én igazán nem ismertem csak láttam, de akit elég volt látni, ahhoz, hogy ismerjem, örökre megismerjem.
Viki Bácsi olyan volt amilyennek látszott, sosem alakoskodott, minden gesztusából mosolyából csak őszinteség és végtelen szeretet áradt.
Biztosan voltak százak akiket még az ő „általános” mindenkit elfogadó szereteténél is többel kitüntetett. Én azokat sosem irigyeltem. Nem volt rá szükség, nem volt rá okom! Mert nekem a diákság tömegének masszájában is, elég volt ha rám nézett. Máris tudtam, nekem is jutott annyi, mint a legjobban szeretetteknek.
Ez Viki Bácsi életének utolsó nagy matematikai talánya. Hogyan lehet az egész egy kis része egyenlő az egésszel?
Úgy, ahogy ezt Viki Bácsi számolta ki nekünk. Nem tologatta a lélek törtvonalait jobbra-balra, mindenki ugyanannyit kapott. Az egészet.
Így hát X/Y=X ,még akkor is, ha Y nem egyenlő nullával.
Az emlékem is ilyen róla…nem sok kis szó, sok kedves pillanat, hanem egy nagy, négy gimnáziumi éven át tartó egész.
Nem voltam éppen mintadiák, a matematika tudorai közé pedig aztán végképp nem tartoztam, de amikor találkoztunk, látszott rajta, hogy Neki ez olyan mindegy! Az Ő szemében én a legtöbb voltam, aki lehettem, egy gyerek, akivel alapvetően és végső soron egy dolgot mindenképpen lehet csinálni: szeretni.
Sokadik halál ez az Övé amit így negyvenöt éves koromra szembe állít velem az élet.
Sokat temettem és sirattam, de lássuk be ebben a korban ez már majdnem mindennapos.
Most Viki Bácsi halálakor vált bennem tisztán egyértelművé, hogy miért fáj nagyon még az is, ha távoli, távolabbi barát megy el mellőlünk örökre.
Mert önző az ember, önzők vagyunk mind. Tudjuk, érezzük, most minket, engem, téged már megint eggyel kevesebben szeretnek, és ha az ember akinek a szeretetével megint kevesebbek lettünk a Viki Bácsi, az nagyon nagy veszteség barátaim..és fájdalom..és szomorúság a négyzeten, vagy a Jóisten tudja csak, hányadik hatványon.
A szeretet nem olcsó portéka, ki ne tudná azt. Hol fukarul méricskéljük, hol tékozoljuk de igazán jól már senki nem bánik vele…ezt csak Ő tudta, Szeretett Öreg tanárunk.
Ennek vége van. Még egy fontos mondatot ide kell írnom.
Engem soha nem tanított, még helyettesítésben sem. Honnan tudom mégis mindezeket Róla?..onnan, hogy őt elég volt látni, és akkor már érezted is, amit ennyire csak Ő tudott…hogy szeret, engem, téged..mindenkit.
Nyugodjék Békében az Isten Örök Szeretetében!
KB
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
panniipeace 2011.11.17. 13:03:34
Tegnap olvastuk szívet melengető Viki bácsiról szóló megemlékezésed, amelyet ez úton is köszön a család.Elment örökre egy szeretetet árasztó ember, és mégis itt maradt közöttünk a szelleme. Úgy érzed hogy feléd a szeretet ez által kevesebb lett. Szeretnénk bejelenteni neked, hogy a család átveszi Viki bácsi örökségét azért, hogy Te "KB" és a hozzád hasonlóan gondolkodók azt érezzék,hogy a SZERETET soha el nem múlik. Köszönettel a Kürthy család