Zsákutca - Lezárták a Nagy Károly utca uszoda felöli végét
Címkék: utca közlekedés nagy uszoda károly
2011.12.22. 12:09
Drága jó Galagonyásunk minden dűlőjének különb az útfelülete, mint a központban fekvő, Kossuth utcáról nyíló Nagy Károly utcának, amit tegnap délelőtt lezártak.
Kb. negyvenszer ígérték meg már a felújítást, vagyis immár becsületbeli ügynek tekinthető a Nagy Károly utca és a Nagy Károly tér rendes elkészítése.
A Nagy Károly téren például viszonylag új építésű társasházak sorakoznak, előttük pedig ott a földút. Anno a közvilágításuk kijárásáról is írtunk.
Miután Bicskén a lakossági tájékoztatás a mélypontját súrolja a mai városvezetés, erről a központi útlezárásról sem számolt be még városunk talán hamarosan megújuló hivatalos honlapján, a Bicske alkalmazásában álló (természetesen nem bicskei - a szerk.) nemzetközi- és médiareferens segítségével sem.
Olvasónk írta meg a Bicske Szónak, hogy a Kossuthról a Nagy Károlyba forduló buszok már nem tudnak eljutni az uszodához, hanem ki kell tolatniuk. A Nagy Károly végében ugyanis három fémoszlopot rögzítettek, zsákutcává téve azt. Hosszú ideig zsákutca volt, immár nem bírja a megnőtt forgalmat jelen állapotával.
Az úton kátyúztak is, ami remélhetőleg nemcsak a balesetveszély csökkentése, hanem a tavaszi útépítés előkészülete is.
Ha rendes út lesz végre, az utca legalább egy napig a Nagyon Károly utca nevet viselhetné...
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
singlii 2011.12.22. 14:40:35
Mental Militia 2011.12.22. 14:40:55
Az utsó mondat mindent visz..