A bicskei Magyarmet Finomöntöde Bt. három millió forintot utalt át karácsonykor a Bicskei TC számlájára a látvány-csapatsportok támogatásáról szóló jogszabályok alapján. A Bicskei TC anyagi helyzete (is) rossz, nagyon jókor érkezett a pénz a klub portájára.  

Győri Imre, a nemrégiben százmilliós fejlesztést végrehajtott bicskei Magyarmet vezetője 1983-86 között a Bicskei TC elnöke volt. A hatályba lépett új törvény alapján a cégek szabad akaratuk szerint a társasági adó maximum hetven százalékát nem az adóhatóságnak, hanem a labdarúgást, kosár-, vízi- és kézilabdát valamint jégkorongot  művelő egyesületek támogatására fizethetik ki (sajnos nem az összes olimpiai sportágnak - A szerk.). Ezzel a cégek adóalapjának egésze is csökkenhet.

Az idén 100 éves Bicskei TC részére már az idei negyedév (április 9.) átadható ez a támogatás a lokálpatrióta, bicskei sportot támogatni kívánó cégek részéről.  

A BTC elnökségéből Széplaki Árpád, Csörgöl Ákos és Nagy György készítették elő a pályázatot, mert ahhoz, hogy a BTC támogatható legyen ebben a rendszerben, ahhoz pályázatban kellett igazolni megfelelőségünket.

A Magyarmettől érkezett támogatás kizárólag a BTC utánpótlás nevelés támogatására fordítható.  

Az április 9. után várható törvényi alapú dotációkból a klub vezetése a sporttelep fejlesztését szeretné megvalósítani a BTC közgyűlés tagjai segítségével. 

Ez nem lesz egyszerű feladat, mert a tervezett pályázatoknál harminc százalék önerőt ír elő a jogszabály minden fejlesztéshez.

A BTC-nek tehát nem lesz könnyű dolga. Teljes összefogást igényel, ha terveit - mint a műfüves pálya befejezése, mint a lelátó kiépítése - meg akarja valósítani. Márpedig akaratnak nem vagyunk híján. Minden segítségre szükségük lesz, a klub elnöksége anyait-apait belead majd.    

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása