A szellemházakról készült szép panorámafotó alatt jegyezte meg egy olvasónk, hogy mennyi kihasználatlan, gazdátlan és üres ház van a városban.  

Elsőre a Tatai úti hajdani oviépület jutott eszembe, amiről anno megírtam, hogy a rom udvarán enyhe kis kontrasztként ott állt a szépül a város óriásplakát... Pár hét vagy hónap után megtudtam, a bicskei középiskola fogja használni a felújítás után. Erről nálunk is megjelent egy hír rögvest, később hivatalos felületen is olvastam róla. 

Aztán beugrott az Ady Endre utca elején álló egykori bérház, ami erősen felújításra szorul. Arról hallottam, hogy tetőt kap. Az elhagyott, városi tulajdonú ingatlanok, főleg a központban helyezkednek el.  A Kossuth u. 10., 12. (az egyikről (vagy mindkettőről?) azt olvastam a költségvetésnek még a tervezeti leiratában, hogy a bontásra 12,7 milliót különítettek el.
A Kossuth 10. az a nagyon lepattant, hosszú, zöldes vakolatú  ház palatetővel és fémkapuval a hajdani bútorbolt mellett és benn az udvaron a bal felén is állnak még roskadtabb épületek. Jártam itt benn az udvaron, lehet, hogy  édesapámmal, valamit vettünk, még gyerek voltam, de nem emlékszem, hogy mit árultak.  
A 12. sz. alatti ház a bölcsőde kertszomszédja. Ez egy két részes épület. Az egyik fele rom. A másik fele önkormányzati lakás, ahol most is élnek. A romos részen Virágbolt cégtábla. A kapura sárga betűkkel felírva: ÜVEGES. Amiben élnek, az jobb állapotúnak tűnik.   
A további elhagyottak a Kossuth tér 14. és a "Benti Ovi", a hajdanvolt rendőrség épülete a József Attila utcában. Két bicskei általános iskola között található "Zöld Ház" állapotáról pár hónapja írt a Bicskei Szó akkor, amikor az iskolások ebédeltetése nem volt egyszerű.  Nem emiatt, de ezután kezdődött el a rendtétel ott, cikket is megjelentettek róla talán az újságban. Hogy a hátsó ingatlanokra is vonatkozik-e a felújítási szándék vagy bontás lesz -  kiderül.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása