Bicske főterén a városházával szemben szinte egy vonalban áll a postahivatal mellett álló szétvert snack- és kávéautomata. Az egyiket ezen a hétvégén, a másikat egy hete verték szét - ismételjük: Bicske kellős közepén. 

Mindkét bűncselekmény ismeretlen tettesei esetenként húsz-harminc percig romboltak a bicskei éjszaka csöndjében állva a postahivatal épülete mellett, az egyik automatából még a pénzvizsgálót is kibontották és kasszával együtt magukkal vitték.

A snack-automata kirakat üvege szerszámmal betörve, belül csokik és csipszek. A tulajdonos teljes kára milliós lehet, amiben benne van az okozott kár, az elvitt pénz és a bevételkiesés, hiszen az olasz gyártmányú automata alkatrészeit valószínűleg nem két nap alatt fogja beszerezni.  

A döbbenetes ebben az egészben a bűnözők elpofátlanodása. Azelőtt mintha ritkábban jutott volna eszükbe egy város főterén ennyire abszurd, félórás, erős és különös zajjal járó bűncselekményt elkövetni úgy, hogy az egyik automatát  ezen a szombaton "csinálják meg", a másikat a következő szombaton (vö.: a tettes visszatér a tett helyszínére, bár nem biztos, hogy szakasztott ugyanazon személyekből álló a bandák voltak.)  

Az  előbbi felsorolás (főtér, félórás esemény, különös zajok az éjszaka csöndjében és egyik szombatról a másikra visszatérve), húzós rizikót jelent, hiszen forgalmas és  lakott hely, ezt jelenti a pofátlanodás kifejezés, amit szebben szólva bűnözői felbátorodásnak neveznek.  

A elszomorító eset részleteiről az FMRFK Sajtószolgálatától kér tájékoztatást a Bicskei Szó. 

           

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bicske Szíve park után esetleg Bicske Szeme rendszer...? Az se 100% védelem, de talán egy kicsivel nagyobb visszatartó erő, mint ha nem "figyeli" semmi a várost. Akikhez már betörtek, azokat ez nem vigasztalja, de jó lenne végre tenni valamit, ami számszerűen is visszaszorítja ezeket a rendbontókat...
A rendszer kiépítése folyamatban van...
süti beállítások módosítása