Bicskén tavaly nyár óta a Kisfaludy utcában, az Ónadi parkban (postahivatal és gimnázium közti átjáróban), Bicske alsó felüljárójának B oldali lépcsőjén, a Rákóczi utcából a Losonciba vezető kis közben és legutóbb Bicske vasútállomás közelében, a Nagyállomás melletti gyaloghídon ért támadás (mindannyiszor ismeretlen tettes(ek) részéről) idős, védtelen asszonyokat, nagymamákat, dédszülőket.    

Bicske lakói döbbent felháborodással és értetlenül állnak ezen bűncselekmény sorozat előtt. Az erről alkotott véleményeikben időnként keresetlen szavakkal kérik és követelik a megoldást, például a korábban közbiztonságot firtató és azt beígérő megválasztott közszolgáktól: minden eszközzel segítse Bicske városa a bicskei rendőrség, a nagy múltú polgárőrség megerősítését - utóbbinak a Tessely Zoltán vezette testület hosszú éveken át egy fillér támogatást nem adott, ők mégis tették a dolgukat saját költségükre szülőföldjükért.

Javasoljuk a minőségibb, a mostaninál jobban kiterjedtebb, a kampányban beígért valódi térfigyelő-rendszer fölszerelését.  

Öt azaz 5 darab nyakláncletépős, fényes nappal elkövetett bicskei bűncselekmény kb. negyven azaz 40 hét leforgása alatt zajlott le. Ezért aztán Pálffy Károly, saját igen szavazata alapján is főállásúvá választott, közbiztonságért felelős alpolgármester figyelmébe ajánljuk, hogy eszerint Bicskén az elmúlt időszakban átlagosan  két havonta visszatérő motívum, hogy ékszereket védtelen, idős bicskei asszonyok, nagymamák, dédszülők nyakából tépnek ki, nem egyszer fellökve, bántalmazva őket. 

Mindannyiszor fényes nappal, többször Bicske szívében történt ez meg.

Mint márt jegyezte korábbi írásában a Bicskei Szó, nem a rendőröket hibáztatjuk, nem állunk be a csak a rendőröket hibáztató kórusba, hiszen náluk a  "két hét alatt rend lesz" helyett nagy a fluktuáció, a jövés-menés, mert száz azaz 100 ezer forintos rendőri fizetésből nem lehet "kizsigamarcizni" (vö. megélni) a negyvenöt azaz 45 ezer forintos albérlet plusz rezsit.

0 Ft + Áfa/hó szaktanácsunk szerint a menekülttábor megnövekedett létszámára, erre a felháborító rablássorozatra, a bicskei betörések és egyéb bűnesetek számára hivatkozva bátran, őszintén, határozottan, vérrel ott a pucában -  írásban is kérjék az illetékes tárcánál a bicskei vezetők, hogy cudar gyorsan, ízibe' erősítsék meg a Bicskei Rendőrkapitányságot, ahol az ott maradott dolgozói állományra többször annyi munka hárul. Bátran írják le vezetőink a fluktuáció okát. 

Tessék már ezt észrevenni.  

És lehetőleg ne csak papíron erősítsük a közbiztonságot. Ne csak látszatból. Ne csak a kirakat miatt erősítsék a bicskei kapitányságot... 

Hanem tényleg. 

Lássátok feleim, hogy a bűnözés ellen kell most a Gátat erősíteni... 

 

IA

           

            

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása