Kedves Olvasónk, Vass Ágnes - a kertünk kapujába adta át nekem ezeket a kincseket. Nemcsak a fényképeknek örülök, hanem bizalmának is, hogy nálam merte hagyni. Itt az első képen tűzoltó bajtársak előadása 1921-ből. Wokaun József fényképész munkája. Műhelye címe "Bicske, Fő út 9." volt.
Felcserek a kastély udvarán. Klopfer Antal a legmagasabb, mondta a fénymásolat gazdája. Ezt a képet már láttam.
A következő képeslapot Léber Jakab postázta Léber Mariskának. A bélyegző adatait nem sikerült kivennem, a képeslap, melyen Léber Jakab is látható - zágrábi gyártmány. Egy másik, itt szintén látható, Léber Jakabot ábrázoló kép alapján elmondható: e képeslapon ő teszi bal kezét elöljárója vállára. A képeslap szövege jól olvasható.
Léber Jakab ezen emléklapot hátoldalán emlékül ajánlja nővérének, Léber Mariskának - Zágrábból.
Ennek a képnek a hátulján egyetlen szó szerepel: "Kistószeg".
Betlehemes összkép - pásztorok, királyok, angyalok - a régmúlt időkből, minden bizonnyal Bicskéről.
Labdarózsa. Semmit sem tudok a képről. Csak annyi jut eszembe, hogy a mi 1906-ban megszületett Anna keresztnevű Rédei nagymamánk - a szeretet, emberség, külső-belső tisztaság és kedvesség etalonja -, szíve csücske volt a pincénk mellé általa ültetett labdarózsabokra - virágzás idején.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Török Miklós 2014.01.16. 23:35:11