A férfi 2013 tavaszán két hétvégi házba tört be. A bicskei rendőrök befejezték a nyomozást és most vádemelést javasolnak ellene.
Mint arról korábban beszámoltunk a Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy váli férfi ellen, aki 2013. májusában Válon a Somos dűlőben két hétvégi házból is műszaki cikkeket és szerszámokat lopott el.
A bicskei rendőrök 2013. június 6-án elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható F. Attila 23 éves váli lakost, akinek lakásában házkutatást tartottak, mely során több olyan tárgyat megtaláltak és lefoglaltak, ami a lopásból származott.
A férfi kihallgatása során elismerte a bűncselekmények elkövetését, melyet követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették.
A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a napokban befejezte az F. Attilával szemben folytatott nyomozást és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Bicskei Járási Ügyészségnek - írja a rendőrségi közlemény. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása