Baleset a szervizút és a kerékpárút kereszteződésében
Címkék: rendőrség baleset kerékpár mentők csabdi
2025.07.09. 13:03
Július 8-án 13 óra körül egy német állampolgárságú fiatalember az általa hajtott kerékpárral közlekedett Bicske külterületén, a Csabdit Bicskével összekötő kerékpárúton, Bicske irányába - áll a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának válaszában, amit a Bicskei Szó értesülése alapján feltett írásbeli kérdésre adott.
Haladása során a kerékpáros figyelmen kívül hagyta a kerékpárút és a Mányt Csabdival összekötő szám nélküli út kereszteződésében lévő elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát, és megállás nélkül az összekötő útra hajtott, ahol összeütközött egy Mány irányából szabályosan közlekedő autóval. Az ütközés következtében a kerékpáros megsérült, őt a mentő kórházba szállította. Az ügy kapcsán szabálysértési eljárás indult a rendőrségen.
(A hivatalos rendőrségi választól markánsan elkülönítve álljon itt a következő. Akár Bicske, akár Csabdi felől érkező, elsőbbséget feltétlenül megadni kívánó közlekedők helyzetét nehezíti, hogy főleg a Csabdihoz közelebbi, de szintén Bicske közigazgatási területéhez tartozó oldalon az útszéli cserjéstől nehezebb belátni az utat. Sőt, a felsőbbrendű, szám nélküli úton defenzíven közlekedők helyzetét is nehezíti a takarás, különösen, ha a Csabdira vezető út felől érkeznek. Ha nagyon rá akarjuk fogni, ennek jó hatása is lehet, hiszen a terepismerettel rendelkező óvatos kerékpárosok mindenképpen megállnak, szinte előrehajolva hallgatják, hogy jön-e valami motorzaj erről az útról és egyben körbetekintenek az első kerékkel szinte az úttesten.)
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Friss kommentek