Olvasói kérdésünk a Járási Bíróság homlokzata előtti parkolóban elhelyezett kb. 2 négyzetméteres via color szigetre vonatkozik, amiben egy "Megállni tilos!" tábla áll az új, (vak és gyengén látó gyalogosokat is segítő) gyalogátkelő közelében.     

Olvasónk írja, hogy a Megállni tilos! tábla miatt felesleges és feleslegesen nagy területet foglaló, felesleges EU-pályázati pénzkidobás volt. Mint írja a Megállni tilos tábla, ha teljesen az út szélén lenne is, akkor is úttesti megállásra tiltására vonatkozna, a parkolóra nem. Tehát ez sem magyarázza e pazarlást és helyfoglalást egy olyan területen, ami nagy parkolási forgalmú a plébánia, bíróság, iskolák, városháza, készülő járási hivatal miatt egy olyan területen, ahol a minőségivé tett templomkörnyéki területet parkolóvá alacsonyította a város. 

A Bicskei Szó csak feltételezni tudja, hogy azért kellett oda az a via color szigetben tábla, mert mert a gyalogátkelő "rálátási háromszögét" csak így lehet biztosítani. Vagyis a zebrától ez biztosítja a biztonságos kilátást balra. Ezért nem lehet ott megállni. Nehogy "kilépj" a parkoló autó mögül a zebrára.

Bár ez "nesze semmi fogd meg jól" elgondolás, mert igazán úgy lenne egyértelmű a belátási háromszög, ha a maradék parkoló - a tábla és a zebra között - el is tűnt volna.

Hogy ott se zavarja semmi a kilátást.

Döntnökeink megérezhették, hogy e döntés - mármint a parkolócsökkentés, miközben beígértek egy csomót erre a területre - nem lett volna túl népszerű, így most egy kicsit megoldották a problémát, egy kicsit nem.

Az is tudott, hogy ez az a hely - az új átkelő és az új Megállni tilos! tábla via color szigete között -, ahol régebben zöld rabszállítók álltak. Lehet, hogy biztonsági szempont, hogy más ne állhasson mögéjük? (Amikor a rabszállító jármű a plébánia előtt állt meg, óhatatlanul beugrott az arra járó bicskeinek: bűn és bűnhődés, no meg hogy nem kell minden bűnt meggyónni, hiszen erre nem mindig van lehetőség - "elég" tehát a tökéletes bűnbánat. De ez már egy másik történet.)           

Lényeg, hogy gyalogátkelő lett azon a helyszínen, nem is akármilyen. A rálátás névlegesen jelen van, vagyis vigyázzunk magunkra és egymásra.  

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása