Mit sem sejtve a Magyar Úszás Napján érkeztem a Bicskei Tanuszodába.

A recepción örvendeztem, hogy nem kell belépőt fizetnem (tehát holnap is megyek abból, amit ma nem költöttem belépőre.) Kérdezték és följegyezték egy listába születési évem, s hogy mennyit szoktam úszni. Változóan heti 2-3 alkalommal jövök a cigaretta árából, amire pár éve már egyáltalán nem kell költenem. Ezer méter/alkalom a minimum. Mert öröm mozogni, mert tudom milyen, mikor egy lépést sem tud megtenni az ember, bármennyire szeretné, s mert élvezem és mert egészséges, s mert magyar az 1988-ban 14 évesen Szöulban olimpiai bajnoki címet szerző magyar úszó is, akinek életműve után minden egyes magyar járásban kötelező lenne egy uszoda.

- Mennyi idő alatt úszom le az ezer métert? - hangzott a következő kérdés.

- 45-50 perc - hangzott válaszom.

Odabenn az úszómester, kezében stopperrel, minden hosszhoz odament és mért, írt mindenkinél. Mintha megint tesi óra lenne. Most hogy mérnek, belehúztam. Nem akartam rosszabb időt úszni, mint a kimondott 45 perc.

Végül 35 perc lett az én ezer méterem, de úgy, hogy én bizony a bukóforduló, jobb lábmunka, mert ennél csak jobb lehet és egyéb úszásnem megtanulásával régóta tartozom magamnak. Úgy másfél éve használok tenyérellenállást, ami hatékonyabbá teszi a kartempót, "többet fogok a vízből" és nagyobb erőt is igényel, tehát erősít. Állítólag ez rontja a technikát, ám nekem nincs semmiféle technikám, tehát nincs min rontani. Ha valami nincs, azt nem lehet elrontani. Logikus, nem? Na ugye. Má' megin' igazam van mint Pista bácsinak: 

ia

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.