Bicske Csabdin élő polgármestere 2008. szeptember vége óta idén szeptemberben lesz 72 hónapja hivatalában. Ezt a 72-es számot ne csak havi félmillió tiszteletdíjjal szorozzuk föl+cafetéria, meg amennyibe még került Bicskének ittléte, hanem a 72-es számot osszuk el a 9-el, vagyis a jegyzők számával. Tessely Zoltán szeptemberben hat éves ténykedése idején átlagosan kb. 8 havonta új jegyző avagy jegyzőt helyettesítő köztisztviselő vezette Bicske Város Önkormányzatának szakmai, közigazgatási életét.

A tények makacs dolgok. Pontosan tudjuk, hogy ezért sosem fog felelni a felelős. De jó ha tudja: ezt a számot itt mindenki megjegyezte magának. Az is, aki azt mondja, hogy nem. De mindketten elgondolkodnak azon laikusként vagy hozzáértőként: mennyire gazdátlan lehet az a kert, aminek 8 havonta cserélődik kertésze.      

De új jegyzőnknek - aki lehet, hogy csak helyettesít míg megérkezik városunk 10. jegyzője Tessely Zoltán idején - ettől függetlenül minden jót kívánunk ebben a "kertben" ahhoz, hogy a Tessely-féle Bicskét terhelő "örökség" ellenére úrrá tudjon lenni a helyzeten. Jó olvasottságnak örvendő lapunk szívesen rendelkezésére áll közlemények, információk  közzétételével: bicskeonline@gmail.com a lakosság jobb tájékoztatása érdekében. Például a Bicskei Újság több számában is rosszul írják le az Okmányiroda nyitva tartását.     

Új jegyzőnk legutóbb Száron dolgozott jegyzői munkakörben, a napokban lett Bicske önkormányzatának szakmai és közigazgatási elöljárója - lehet, hogy csak ideiglenesen. A jegyzőnő nevét csak azért nem jegyezzük ebben a szépnek egyáltalán nem nevezhető történetben, hogy vétlenül se kerüljön bele nevével e szövegösszefüggésbe. Ez szakmai jövője szempontjából is fontos, hiszen a HR-esek is legjobb barátja a www.google.com      

Természetesen Bicske város hivatalos honlapján még a 8. bicskei jegyzőnk, Sz.M. neve szerepel....

Nem lehet könnyű követnie az eseményeket a hivatalos honlapszerkesztőnek sem....  Együttérzésünk.  Ott például sok menüpont alatt 2011, 2012 az utolsó dátum. Mintha akkor elveszett volna a hozzáférés kulcsa.

Igen. Valami elveszett.  

 

ia

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása