Köszönöm, hogy kint járt, viszont a cikkben egy valamit elfelejtett megemlíteni.

A 20 km-es táblákat ugyan kihelyezték, amit a július 11-i rendkívüli nyílt testületi ülésen szavaztak meg, de ha valaki megnézi, hogy hová és hogyan tették ki őket az utcában, röhögőgörcsöt kap. Én is azt kaptam volna, ha nem szenvednénk nap mint nap a portól.
A táblák kitételét rosszul rendelték meg vagy, aki kitette nincs tisztában azzal, hogy hová és hogyan kellett volna kitenni, ugyanis amikor a tehergépkocsik lehajtanak a rámpáról a táblát nem látják, mert ugyan a lejárathoz van téve, de rossz irányba van fordítva. A lejövő tehergépkocsi vezetője nem látja, tehát nincs sebességkorlátozás sem részére.
A másik tábla a betonút végén van jól látható helyen tábla az utcában, a tábla után viszont már csak egy ház van. Tehát ez nem az utcát védi. Befelé jövet csakis a Tatai útról bevezető földút elején van tábla, de ha jól hiszem KRESZ-tudásom alapján, az az első bekötőig érvényes, az első bekötő út pedig az, ami a külső rakodóhoz vezet ki. Utána a tehergépjármű jöhet akár ötvennel is?  Hiszen a leginkább terhelt terület előtt befelé jövet nincsen sebességkorlátozó tábla. Az utcába történő behajtásnál nincsen tábla. Ennek így mi értelme?

Valóban fogják itt a sebességet ellenőrizni az itt élők védelmében? 

A táblák kihelyezése óta is pont úgy száguldoznak a poros murvát szállító tehergépkocsik az utcában, mint eddig.

A látszatintézkedések látszatintézkedése ez az egész úgy ahogy van.  

Név és cím a szerkesztőségben 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A bányadepóvá tett Móricz Zsigmond utca több mint húsz lakója kért segítséget Tessely/Pálffy "előljáróktól", közel három hónapja nem kaptak választ a bicskei polgárok hivatalos levelükre. Ez konkrétan felháborító, hogy a kibővített titkársággal, kabinettitkárral stb. egy kétsoros válaszlevelet nem tudnak írni! Egy korábbi döntés szerint 20 km/h-s sebességkorlátozó táblákat csak nem tették ki, de közléseink után azonban azonnal. Korábbi posztunkban egy olvasói levéllel, amihez ezt a hozzászólást most elhelyezzük - jeleztük, hogy nem jó helyen van a 20 km/h-s tábla, ha a település utolsó háza elé bökik le rúdját kimenő oldalon a faluból, mert akkor 1. két darab szembe szomszéd házat véd meg a Móriczból 2. kifele már védve van az elejétől egy másik táblával, de befelé csak a Tatai út vonaláról való behajtásnál. Meg kell dicsérjük a városvezető urakat, mert olvassák blogunk nulla forint plusz áfás akciós, olvasói szaktanácsait. Gondoskodtak róla, hogy áttegyék a táblát. De megint elrontották az ott élők ma délutáni elmondása szerint, mert egy vonalban a másik oldalra tették, bemenetre. De ott meg azért nincs helye, mert a falu első két háza kiesik az állítólagos védelem alól "oszt jónapot". Fél négytől négyig ma vagy négy nehéz-vontató érkezett arról. Nagy port kavartak. Becsületükre legyen mondva, hogy amióta a bicskeiek érdekeit képviselő fórumunk ír az ügyről és a terület még nincs telehordva áruval, akkor a vezetők nem az utcára a házakhoz közel közlekednek, hanem fenn, a házaktól 20 méterrel távolabb intézik a fordulót a murva-platzon. A billencs leborítása száraz időben porral jár. A billenő hátsó fémfedelének visszacsapódása nagy zajt kelt, lehet egyszeri, lehet többszöri. Ezzel élnek együtt itt három éve. Nem tudom, tetszene-e az önmaga fizetését (Bicske történetében először) saját szavazatával támogatva megduplázó jelöltnek, ha otthonával szemben 2011. óta ez menne. Mi lenne a véleménye a polgármesterről? Attól függne milyen színű a nyerges? Lehet. Az biztos, hogy a lakott területre a tatai út vonaláról befelé irányuló földutas forgalomra vonatkoztatva akkor lenne cudar jó helyen a tábla, ha kívülről befelé haladva a főbevezető külső rakodóhoz (anno bauxitosnak neveztük) vezető mellékút után "megismételnék" azt a táblát. Továbbá ellenőriznék a sebesség betartását vagy egyszerűen az üzem belső, kötelező előírása, megbeszélt alapszabálya lenne az itt élők érdekeinek teljes tiszteletben tartása, az élni és élni hagyni alapelv alapján, ami volt már ezen a világon bányamesternek is kedvenc mondatata. Ennyi. Meg annyi, hogyha ekkora extra terhelésnek teszünk ki egy városrészt, akkor legalább ne engedjük meg azt, hogy az utca felétől úgy megszűnik a közvilágítás, hogy még oszlopok sincsenek. Hol élnek ők? Bicske van beírva a lakcímkártyájukba, ide fizetik a megduplázott adót. Sőt. Ebben az utcában születtek. Ezt lenne olyan nehéz összerakni?!
És ne hagyjuk ki at sem hogy sokszor késő este is megy a munka, ami elég messzire elhallatszik.
Az a hatóság, amelyik képes úgy dönteni, hogy ez az egész nem káros az egészségre, az nem szakmai testület, hanem politikai bérnyaloncok gyülekezete. Ilyenkor tud jó és hatásos eszköz lenni pl. a nyilvánosság - RTL Klub biztos örömmel forgatna errefelé... Esetleg kis polgári engedetlenséggel megfűszerezve, arra felhívni a figyelmet. Nonszensz, ami az állomáson zajlik. Ha ez az USA-ban lenne, akkor az ottani érintettek már réges rég ott tüntetnének a polgármester és a városi vezetők háza előtt, esetleg kétnaponta vinne egy kis követ, vagy ezt-azt, és porolna nekik is, ha egyszer abban semmi egészségkárosító nincs, ugyebár.
A panasz és bejelentés és kérelem sem utolsó dolog, de amíg nem tanulnak meg az emberek a kérésen túl is kiállni magukért, addig semmi sem fog változni.
süti beállítások módosítása