Fejével ír az érdekkijáró - II. Rehab Critical Mass 2015.05.17.
Címkék: budapest vajda demonstráció mozgáskorlátozottak óbarok szár
2015.04.03. 22:38
A Budapesten élő Kiss Csaba Óbarok községben nevelkedett és volt ereje ahhoz, hogy a bicskei Vajda János Gimnázium elvégzése után egy teológus és egy informatikus diplomát szerezzen. A május 17-én 13 órától a fővárosi Clark Ádám téren a "0 km"-nél kezdődő II. Rehab Critical Mass kiötlője és egyik szervezője.
Konkoly Edit ajánlotta figyelmembe személyiségét, tartását, szenvedéstörténet, amit úgy visel, olyan erővel, hogy édesanyja elmondása szerint már kisgyerekként segítette az édesanya talpra állását.
Ha megnézitek ezt a korábbi filmet és elolvassátok, amit találkozásunkról írtam, megértitek miért döntöttem úgy, hogy Isten segítségével május 17-én magam is része leszek az általa is szervezett kritikus tömegnek. Gyertek, ha tudtok. A részvételnek nincsenek feltételei.
Bicskére ez a munkám azért is való, mert vajdásként olyan tanáregyéniséget elevenít fel, mint Kürthy Viktor igazgató úr, és az 1996-ban érettségizett Kiss Csaba köszönetet mond minden Vajdás iskolatársának és tanárának segítségükért.
Kezeit nem tudja sem kéz- sem gépírásra használni. Ezzel az eszközzel gépel, szervez, levelez és érdekérvényesít.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Friss kommentek