Négy partit játszottunk a szeptembertől hatodikos Bálinttal. mindegyiket vesztettem. mindegyiken nyertem, hogy tanított, amit olyan határozott biztonsággal és szakszavakkal adott elő, mint egy felnőtt. tán azt tükrözi, ahogyan őt tanították mesterei. kész öröm volt, amikor az utolsó partin odáig eljuthattam, hogy királyom foglyul ejtése előtt egy lépéssel legalább én is csak egy lépésre álltam ellenfelem mattolásától. de milyen és mekkora lépésre? hát jó nagyra. hétmérföldesre. akkorára, ami kettőnk tudása között van. mentségemre legyen mondva, hogyha megkérdezik, tudok-e sakkozni, mindig azt mondom, nem tudok, de szeretek. Bálint távozása után azzal vigasztaltam magam, hogy a tudásszinteket kipuhatoló chess titans-al (mcrsft) játszottam egyet, amit 35 játszmánk közül eddig 27 alkalommal megvertem. jó ez nekem szép szerényen a saját szintemen :) de ezen is azért játszottam, én aki gépen sosem, mert Bálint itt a blogon közölt sakkos képei kedvet csináltak. azért Bálintnak is megmondtam, hogy mindig szívesen látom. és arról az ötletemről is beszélgettünk, hogy például a könyvtárban vagy a kastélyban adhatna egy szimultánt, oda is biztosan elmennék. és eszembe jutott egy régi kedves olvasmányom, amit a Petőfi Emlékkönyvtár (Marx Károly utca) Bandi bácsija - sakkpartner - ajánlott nekem 11-12 éves koromban. Most újraolvasom, pedig azóta sem volt a kezemben és Bálintnak is ajánlottam: mek.oszk.hu/00500/00538/00538.htm