„Mentünk, tettünk, győztünk!” Avagy a DHKSE újabb sikere külföldön.

 

A Dinamik Harcművészeti Közhasznú Sportegyesület Lengyelországban járt. A Magyar

Sport- JitsuSport Ju-Jitsu Szakszövetség delegálásával négy sportolóval, egy edzővel és négy

szurkolóval közösen részt vettünk részt a 3. Kuong Sao Nyílt Világbajnokságon a

lengyelországi Mikolowban. Több hónapos szervezés és felkészülés előzte meg a kijutást, de

hála a sok önkéntes segítőnek, magánszemélynek, létre jött a kimenetelhez szükséges összes

feltétel. Csütörtök reggel indultunk saját gépjárművekkel, s a több órás utazás után örömmel

foglaltuk el szállásunkat a közeli Tychy településen. Másnap, a reggeli elfogyasztása

után, a csapat egyik része Auschwitzbe ment, ahol meglátogattuk a holokauszt emlékhellyé

vált haláltáborokat. A csapat másik része Mikolow nevezetességeit fedezte fel. Délután,

hatalmas harcot vívva a dekákkal a bicskei csapat bemérlegelt. Hála a fegyelmezett és

megtartóztatást igénylő étkezéseknek, mindenki tudta hozni a súlyát. Utána, már boldogan

mehettünk vacsorázni. Szombat reggel 10 óra.00- kor volt az ünnepélyes megnyitó, s

közvetlen utána a technikai, majd a gyerek küzdelmi versenyszámok. Ezen a napon Bada

Mirkó (Mány), versenyzett. Az első versenyszámában a IV.negyedik helyezésig jutott, míg a

másik küzdelmi számban már a dobogó második2. fokára állhatott fel. Nagy öröm volt, hisz

ez a fiú nem rég kezdett el egyesületünkbe járni, de a heti 4-5 tréning sokat segített a

fejlődésében. Nagy örömmel mentünk vissza a szálláshelyünkre, de tudtuk, hogy holnap is

nehéz nap vár ránk. Vasárnap a felnőttek következtek.. Az első érmesünk is beállta a : Szántó

Anna, Bada Máté, Bada Henriett, Harangi Anna alkotta szurkolói csapatba. Először

Bozori Imre (Tatabánya) lépett a küzdőtérre. Okos, fegyelmezett küzdelmével a döntőig

jutott. Rögtön hívták is a másik pástra. Ott heroikus küzdelemben, a 6 perces

döntetlent hozó menet után, az extra menetben sikerült egy jól befogott technikával győznie.

Közben Piros Patrikot (Bicske) is szólították a hat pást közül a 4-es pástra. Patrik sensei

mesteri módon küzdött, s jutott el a dobogó legmagasabb fokát jelző első helyre. E közben

Balogh Bencét is szólították. Első versenyszámában 3. helyezést ért el, de nem sokáig

pihenhetett, mert ismét bemondták a nevét. A pástok felén bicskei a DHKSE küzdött, s

mindenhol ment a buzdítás, és a szakmai háttér támogatás, sokszor villám gyorsan. Balogh

Bence (Bicske) megszerezte a második aranyérmünket, s Piros Patrik is egy ezüstéremmel lett gazdagabb. A verseny bezárása után, fáradtan, de boldogan indultunk haza este. A kocsikba folyamatos volt a vidám párbeszéd az emlékek felidézése.

Aztán elhalkultak a hangok, elnyomott majd mindenkit az álom. Szükség is volt rá, hisz

többünknek másnap már dolgozni kellett menni.

Ezúton is szeretnénk megköszönni,

mindazoknak , akik gondolattal, szóval tettel segítették a csapatot és sikereinkkel öregbítettük

ismét szeretett városunk, Bicske hírnevét is.

A versenyzők listája, helyezései:

versenyszám open combat mix kumite semi contact grappling

Bada Mirko negyedik hely ezüstérem

Balogh Bence Aaranyérem Bronzérem

Bozori Imre Ezüstérem Ezüstérem.

Piros Patrik Ezüstérem Aranyérem

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása