A bicskei rendőrök öt betörés elkövetésével gyanúsítanak két férfit - adta hírül a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata. 

A Bicskei Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást O. László 39 éves vértesacsai és M. Zsolt 39 éves alcsútdobozi lakosokkal szemben.

A bicskei rendőrök 2015. november 10-én délután elfogtak és a rendőrkapitányságra előállítottak két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 2015. november 1-je és november 10-e közötti időben öt alcsútdobozi hétvégi házba, présházba, illetve azok melléképületeibe törtek be.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a páros pálinkát, több száz liter bort, élelmiszereket, műszaki cikkeket és ruhaneműket lopott, de volt olyan ház, ahonnan a szemetest is magukkal vitték.   

O. Lászlót és M. Zsoltot kihallgatásukat követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása