Szauer Róbert, aki a GESZ és annak elődjeinek dolgozója 1993 óta, a piac ügyeit is intézi néhány éve. Körbejárta magánemberként az árusokat, elmondta nekik, hogy él itt Bicskén egy négy kisgyermekét egyedül nevelő apuka, akinek ő ajándékokat gyűjt.

Adtak néhányan, amiből bizony bőséges csomag állt össze. Ma este osztatlan öröm fogadta Robi és a az adakozók  jó cselekedetét.

"...amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg."  MÁTÉ 25, 45

Nagyjából egy időben egy valódi Mikulás is érkezett a házsor előtti parkolóba más családokhoz...

A gyerekek nagyon megörültek a játékoknak, édességeknek. Még a kabátjukat sem vették le, úgy álltak neki a bontásnak, apuka hántotta le róluk és akasztotta a helyére, mert ők hirtelen nagyon elfoglaltak lettek.

Az adventi koszorú a konyhaasztalra került. 

Ádám végig az ajándék kispárnával a hóna alatt jött ment, sőt, amikor a padlóra terített matracon szaltózott nagyokat mintegy hálája jeléül, akkor is a kezében tartotta.

Jó svádájú, okos, illemtudó, rendes kis srácok ők hárman, Mária Laura pedig a maga szépségével a gyerekszobában is külön hatalom, valahogyan felette áll ő mindennek. A legszebb az volt, hogy nem vesztek ám össze semmin. Ádámnak ugyan sűrűsödnek hazaírásai, apuka azt mondja, hogy körmére néz, ez így nem mehet tovább.  Egy anyuka is velünk volt, aki azt mondta: "Kiválóan neveli a gyermekeket. Kicsit bizonytalan magában és megerősítésre van szüksége, éreztetni kellene vele, hogy jól csinálja."

István elmondta, hogy egy kétéves történet végére ért: a koraszülött Botond, a legkisebb gyermeknek a napokban végre eltávolították orrmanduláját. Ő is a kórházban maradt gyermekével éjszakákra, testvére vigyázott az itthoniakra. Megtisztelő, hogy ott lehettem, Robinak, kérésére, én adtam meg nagy örömmel a gyerekek nevét és korát valamint címüket és az apa elérhetőségét. Odafelé is elmondtam és ide is leírom most már: Kovács Beatrix kisgyermeknevelő barátom mutatta be nekem Csere Ágnes - akkor még Bián dolgozó nagyon kedves  kisgyermeknevelőt, aki azóta szintén a barátom, s aki családjával, férjével együtt már akkor is szívvel-lélekkel és teljes önzetlenséggel tett Istvánékért a maga módján, a Gondozási Központ, a gyerekekért naponta szívvel-lélekkel, lelkiismeretesen dolgozó munkatársa mellet.  Amikor esetük még ismeretlen volt. Tőlük hallottam az ügyről először. A gyerekek születési adatait is Ági adta meg nekem, amikor Robi kérte: Ádám 2007.08.21-én, Bence 2008. 12. 25-én, Mária Laura 2010. 03. 19-én, Botond 2011. 09.26-án születtek.

Az itteni írások nagy hatást tettek, sokan segítettek. Akkori lakáskörülményeik nagyon rosszak voltak, Bicske város önkormányzatának kiváló munkatársai segítségével juthattak jó önkormányzati bérlakáshoz, amit a GESZ tett rendbe, aminek piaci bérleti díját fizeti is a Nagy család... A pályázatot ennél az asztalnál írtuk Istvánnal önkormányzati iránymutatás alapján. Ő az építőiparban dolgozik, ha van munka. Reggel iskolába-óvodába viszi gyermekeit, délután begyűjti őket. Ez máris nehezebbé teszi a dolgokat, ám ügyes ember, a megbízók elnézik neki, megértők. Valamit valamiért. A legjobb lenne egy olyan biztos jövedelmet jelentő akár 4 órás állás, ahol mindez beleférne. Ez lenne a legnagyobb ajándék a négy gyereknek is. No, de ez az, amit nem puttonyban szoktak elénk hozni.... 

 

"Szeretném megköszönni én is azoknak az embereknek akik hozzájárultak ahhoz hogy István gyerekeinek mikulás-karácsony alkalmából össze állíthattunk csomagokat. És szombat este át is adtuk a gyerekek nagy örömére. Azért ebbe a nehéz világban mindig vannak olyan emberek akik az első kérésre igent mondtak. És ezzel 4 kisgyereknek örömet szereztek. Remélem, hogy mindig lesznek ilyen emberek! Kellemes Ünnepeket Kívánok Mindenkinek! Tisztelettel: Szauer Róbert"

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása