A BTC elnökségégében az egy főre jutó "képviselők" száma jelentősen megnövekedett. Elnök a nem bicskei Tessely Zoltán országgyűlési képviselő - Szeretjük a focit! Elnökségi tagok Pálffy Károly polgármester, Bálint Istvánné alpolgármester, Guba Judit önkormányzati képviselő és mások.
A minimumok minimuma lett volna a (fiatal) demokrata vezetéstől, hogy a város lakosságát tájékoztassa a fasor tervezett kivágásáról például az idén még meg sem jelent Bicskei Újság című havi lapban.
Úgy tudjuk, a teniszpályák magasságában kézilabdapálya építésére lehet számítani, ezért is kellett a hely. A korábban érkezett 300 millió forint jelentős részét a BTC-re fogják elkölteni.
Az idősnek és veszélyesnek ítélt fák kivágásáról már 10 évvel ezelőtt gondolkodtak hangosan az akkori klubvezetésben. Megbeszélték, végül elálltak tőle. A jelenlegi fakivágók ellenzékben még hatalmas nagy favédők voltak. (Lásd a Prohászka utca esetét. Amit a mostani jegenyefavágók vágtak ki az iskolák oldaláról pár éve a Hősök terén és a Prohászkán, ott napjainkig semmiféle fapótlás nem jelent meg. Régebben az iskolával szemközti oldalon vágott ki egy fasort a város, ott azóta szép és tavasztól jó illatú, ifjú fasor él.)
Ezeket a fotókat a Bicske Szíve Park fórumán tette közzé Kis Ádám.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
elemér az öreg villám 2016.02.20. 19:10:28