Lukács Róbert, a Kővágó Antal Kertbarát Kör elnöke juttatott el a Bicskei Szóhoz egy remek kezdeményezésről szóló levelet. Arra kérjük olvasóinkat, hogy a bicskeonline@gmail.com címen válaszoljanak az ő kérdéséére: a közterületeken az állampolgárok honnan hiányolnak újonnan ültetett fákat. 

almafa.jpg

 

A közösségteremtő kezdeményezés fontos tényezője, hogy a Magyarmet vezetője szponzorálja a faültetéseket, amikben a Kárpát-medencében őshonos fafajták élveznének előnyt.

Lukács Róbert "piackutatásra" kéri a Bicskei Szót és olvasóit. De mondhatjuk egyszerűbben: nyitott szemmel járva éljünk a lehetőséggel és rakjunk össze egy képet a közterületi fák helyzetéről és jelezzük.  

 Mint Lukács Robi írja, Kis Ádám levele adta az ötletet, hogy kicsit piackutassak! Nálunk, a bicskeiek blogján is megjelent képes jegyzetben Kis Ádám nyelvész, tanár, a bicskei telephelyű SZAK Kiadó tulajdonosa írja: 

 „Bicskén kivágták a jegenyéket a futballpálya mellett. Már megint eltűnt valami, amivel együtt éltünk...”

Lukács Róbert erre így reflektál:   

"Valóban zavaró tud lenni! Viszont a fáknak is van élethosszuk. Ha nem vágják ki balesetveszélyessé válik. Sajnos semmi sem örök!              A fontosabb kérdés, telepítenek-e helyette???????" 

Az pedig már a blog szerkesztőjének megjegyzése, hogy természetesen köztudott, hogy a fák is megöregednek. A BTC-jegenyék kivágásával - biztosan ültetnek helyette - a legnagyobb gond az, hogy erről az ún. képviselőkkel teli BTC elnökség semmiféle tájékoztatást nem adott senkinek. Ha becsülettel tájékoztatnak, senki nem írja le sehol, hogy eltűntek a fák.    

 

Lépjünk túl ezen, hátha ebből tanulnak az elsők az egyenlők között. Az a lényeg, hogy a Magyarmet tulajdonosa, Győri Imre szorgalmazza, és támogatja hogy minél több gyümölcsfa legyen telepítve a városban, akár közterületen is! - olvasható a Kertbarát Kör elnökének levelében. 

 

A Kövágó Antal Kertbarát Kör felvállalta a telepítést.  Tavaly az önkormányzattal egyeztetve  az óvodák udvarára kerültek Kárpát-medencei gyümölcsfák. Ott óvva védve gondozva vannak, a neveléshez oktatáshoz fel lehet használni. Később a gyümölcs a gyerekeknek hasznosulni is tud.

 

Kérdésem! - írja Lukács Róbert: 

Mit szóltok ahhoz ha a Bicske szíve parkba lenne egy szív alakú bekerített gyümölcsös kert? Természetesen a kertbarátok gondoznák. Az utódaink pedig büszkélkedhetnének az öreg fákkal! Információ : tündérkertek.hu  Koncentráljunk arra, HOVÁ érdemes ültetni. MIT kéne ültetni. MILYEN gyűjtés összefogást lehet szervezni.

A blog a maga részéről annyit tud tenni, hogy Vázsonyi Veronikának, Vázsonyi Zsoltnak, Bálint Imrének - akik legtöbbet tettek a parkért   továbbítjuk a kérdést és Robi elérhetőségét.  Lukács Róbert elnök, Kővágó Antal Kertbarát Kör   lukacs.robert@bauszter.hu

  

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nem szívesen ellenkezik senki ilyen kezdeményezéssel, de közterületen azért problémás az ötletelés a faültetésről, mert ott vannak a közművek. Földben és levegőben.
És könnyen belátható okok miatt mindegyiknek van védőtávolsága, amin belül nem lehet fát ültetni, nevelni.

Persze lehet azt mondani, hogy a fa, a természet élvez elsőbbséget, de meglepő lenne, ha emiatt bárki lemondana a komfortjáról.
Vagyis csak módjával az ötletekkel.
süti beállítások módosítása