zenekar.jpg

Iskolásaink július 12-én érkeztek meg Rétyre, Bicske testvérvárosába. Mint Ágoston László tanár úr írja:

fuvosk_menet.jpg

"Szerencsésen (simán) megérkeztünk. Megnéztük a bámulatos tordai sóbányát és bejártuk Segesvár girbe- gurba sikátorait. Jót aludtunk az éjjel. Megemlékeztünk Kelemen Anti bácsiról. Most épp portyázik a banda. Délután Sepsiszentgyörgy strandjának vizét szennyezzük a rekkenő hőségben."

antos.jpg


"Másnap reggel a Szent Anna tó mellett túráztunk. Megnéztük a varázslatos Mohos lápot, és hihetetlen találkozásunk volt két helyi süldő medvével. (Biztonságos távolságból!) A délutánt a korondi vásárban töltöttük, majd hazafelé meglátogattuk a Nyergestető 200 székely honvédjának emlékhelyét. Későn, fáradtan értünk haza, de a pompás pityóka tokány méltó befejezése volt ennek a tartalmas napnak."

tordai.jpg


"Július 15. Ma is korán indultunk. Romániában voltunk. Sinaiaban voltunk a Román királyság gyöngyszemében, ahova I.Károly első román király felépítette nyári rezidenciáját, a Peles-kastélyt. Azt látogattuk meg. Onnan Bran felé, vagyis Törcsvár felé vettük az irányt. A Bucsecs-csúcs alatt ebédeltünk, mielőtt Vlad Dracul vidékére értünk. A vár megtekintése után egy kis búcsúfia, majd Rozsnyó várának lábainál uzsonnáztunk. Hazafelé Brassó Pojana felé vágtunk át, és ott mi ma nem találkoztunk medvével.(Nem úgy, mint az a szerencsétlen brassói!) Vacsorára fuszujka főzelék volt -egyfajta hamis sólet - és most az időjárás szelesre váltott. Ma pihinap van. A reggeli rántotta után általános körletrendet tartottunk. Utána kirándultunk az "eszténára" a nyíresben. Megmutatták, hogyan kell 800 juhot megfejni egy óra alatt. Megkínáltak sajttal és ordával, és bepillantást nyertünk a pásztorok küzdelmes életébe. Köszönet érte barátainknak, a Demeter fivéreknek! Hazafelé málnáztunk. (Ismét nem találkoztunk medvével!) Ebédre csorbát ettünk, és párizsi szeletet pityókával, majd Kinga nénivel kézműveskedtünk. Az idő fülledt. Szinte érződik, hogy vihar közelg. Bé is borult. Sportolunk, játszunk estélig."

ket_lo.jpg


"A tegnap este már nem fért be az előző krónikába, tehát: a fúvósfesztivál kezdő utcabálján voltunk, és nagyszerűen éreztük magunkat. Ma Brassó csodaszép városát barangoltuk be. Reggel még hűvös volt a szél, de később ismét nyári meleg lett. Ez a régi szász város valóban nagyszerű még ma is! Ellátogattunk fejlődő kis állatkertjébe is. Természetesen szerettünk volna végre medvét rács mögött is látni! Ez a kívánságunk is teljesült. Utána a Mekiben (McDonalds) nasiztunk és beugrottunk shoppingolni egy helyi szupermarketbe. Most estefelé örömmel beváltjuk házigazdáink meghívását és a nemzetközi fúvósfesztivál produkcióiban gyönyörködünk. Még az is lehet, hogy ma is bálozunk!"

lofej.jpg


"Vasárnap pihentünk. Délelőtt aki akart kézműveskedett (nemezelés, gyöngyfűzés), mások sportolhattak. Délután a fesztivált záró felvonulást bámulhattuk meg. Fantasztikus volt, hogy a kis település apraja-nagyja micsoda lelkesedéssel és szenvedéllyel segítette és szolgálta ki ezt a rendkívül színvonalas rendezvényt, méltó módon az előző 24 után!"

fenyves.jpg


"Ma borongós napra virradtunk. Nehéz, szürke felhők közt csak imitt-amott villant egy kis napfény. A Vargyasi szoros volt uticélunk. Volt bennünk némi szorongás, vajon az időjárás nem szól-e közbe programunkba? Már az indulás is mutatta, hogy kalandos napunk lesz. Defektszereléssel kezdtünk, amit Matyi és Laci bácsi oly profizmussal oldott meg, mintha a Hungaroringen parkoltunk volna a boxutcában. Felkészültségüket a Ferrari csapat is megirigyelhetné! Kis csúszás után Sepsiszentgyörgyön át az Olt folyó mellet kapaszkodtunk felfelé Barót és Vargyas felé. Az időjárás egyre komorabb, csapatunk egyre vidámabb, és elszántabb lett. Csak azért sem hagyjuk magunkat! A szitáló eső (vagy inkább alacsony felhők) ellenére bemerészkedünk a szorosba, amíg bírunk! Igazunk lett! Csodálatos, különleges kalandban volt részünk, bár csak a karsztvidék első két barlangjáig sikerült eljutnunk. A táj gyönyörű, és szinte érintetlen. A sziklák közt kanyargó patak és a vad vidék különleges növényvilágával lenyűgöző, és feledhetetlen. Hazafelé Barót városkájában álltunk meg egy kicsit (Baróti Lajos bácsi, a volt örökös szövetségi kapitányunk szülőhelye.), majd fáradtan fogyasztottuk dupla vacsinkat (leves, fánk, virsli) rétyi szálláshelyünkön. Már csak egy karaoke partira maradt erőnk és időnk, akárcsak tegnap este. Holnap a másik szoros, a híres Békási vár ránk. "Jóccakát" mindenkinek! U.i.: Sajna(?) ma sem láttunk medvét"

erdo.jpg


"Tegnap megjártuk hosszú utunkat. A reggeli bundás kenyér után szomorkás időben, de kiváló hangulatban indultunk a Gyilkos-tó felé. Festői tájakon át kapaszkodtunk fel a Pográcz-tető 1256 m-es hágójára. Mögötte a Gyilkos-tó, és a Békás-patak völgye, a szoros most sem okozott csalódást. Ez is egy olyan csodálatos hely a Földön, ahol az ember belátja, milyen kicsi a természet erejéhez képest. A szurdokban, a rohanó patak mellett folytattuk utunkat és szembetalálkoztunk az emberi teljesítmény csodájával is. Meglátogattuk a fantasztikus Békási víztárolót. A látvány a 127 m-es gátról tényleg lenyűgöző volt. Autóbuszunkkal körbejártuk ezt a vadregényes vidéket, majd a Gyergyó és a Hargita tövében ereszkedtünk vissza ami Baróti és Bodoki hegyeink közé, áldott Háromszéki - medencénkbe. A kései hazaérkezés fáradtságával faltuk be finom "pityókafőzelékünköt" a fasirttal, majd békés álomba merültünk. Még egy medvétlen nap! Sajna a holnap, vagyis a ma, az utolsó napunk itt székely testvéreinknél!"

arok.jpg


"Hát "elgyött" az utolsó nap itt Rétyen. Borongósan indult, de aztán kiderült, akár a kedvünk. Reggel és a délelőtt első részében rendet raktunk és elkezdtük elcsomagolni holmijainkat. A táskákban, bőröndökben szép rendbe pakoltunk össze, miközben a rengeteg élmény össze-vissza kavarog még fejünkben. Azután 10:30-kor újabb meglepetés: házigazdáink 3 lovaskocsival és 2 régi zenészbarátunkkal megjelentek a kapu előtt. Irány a rétyi nyíres! Mondanunk sem kell, elég feltűnést keltettünk végig a faluban, amíg kiértünk ebbe a világörökség részét is képező, gyönyörű erdőbe, ahol medve, sőt farkas is előfordul (azonban nekünk nem volt szerencsénk)! A varázslatos erdőn áthajtva mosolyogva üdvözöltek minket az egerpataki romák és a szacsvai székelyek is. Egy vargabetűt leírva az országúton tértünk vissza Rétyre, elhaladva a halastó és a Tavirózsa Vendéglő mellett. Hangulatunkat már fokozni sem lehetett volna. A finom ebéd után csendespihenő, majd kürtőskalács-sütés következett. Ennek is itt van a hazája!"
"Az utolsó tudósítás itt a "krónika" végén a tábor utolsó napjairól szól. Most, ahogy írom, már itthon vagyunk és pihentek gondolataink is.
Az utolsó napunk késő délutánján még egy nagyszerű táncházon vettünk részt. Este a búcsúvacsorán nehéz szívvel, de hálásan köszöntük meg a felejthetetlen napokat. A vacsora utáni zárótábortüzünket ugyan elmosta a már napok óta erőt gyűjtő eső, de nem bántuk, mert vendéglátóink már igen-igen vártak rá. Eddig biztosan csak ránk való tekintettel türtőztette magát a szomjas föld itatója. Nehezen jött álom szemünkre, már a hazaút izgalma motoszkált bennünk.
Reggel korán és keltünk. Az eső természetesen elállt. Reggelink után szomorúan pakoltuk fel bőröndjeinket és poggyászunkat buszunkra.
Elbúcsúzásunkra nehéz szavakat találni. Többen a honvágy ellenére még szívesen maradtunk volna e csodálatos vidéken. Táborozásunk, barátaink vendéglátásának sikerét ez tükrözi talán legjobban. Ahogy autóbuszunk ablakán át az utolsó pillantásokat vetettük a Fekete-ügy menti "második hazánkra", sokan már azt tervezgettük, mikor látogathatnánk újra ide vissza.
A hazaút hosszú volt, de a határ menti kellemetlenkedő közúti ellenőrzéstől eltekintve, sima. Kissé időben csúszva, de még e napon hazaértünk. Hogy mi az, ami remélem tanítványainkban is meggyökeresedett:

Erdély, NÉLKÜLED nincsen magyar haza!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.