borsinap.jpg

Aggtelek – Rudabánya. Hogy mi köti össze a 21,7 kilométer hosszú, egy-egy szakaszán erdei, kanyargós utakon kívül a két zempléni települést?St. Martin, azaz Szentmártoni Imre és a Budaörsi Napló amatőr teniszcsapata. Amióta ugyanis – és ennek már hetedik éve – az ismert, Budaörsön élő zenész csatlakozott hozzánk, sporttársaink örömmel vannak ott július végén a művész - az idén 23-án éppen 23. alkalommal megrendezett - híres cseppkőbarlangi koncertjén is. Majd másnap Rudabányán, ahol St. Martint nagyon szeretik, a helyi teniszezőkkel mérkőzünk meg.

Szombaton fenn rekkenő hőség, kisebb esővel tarkítva, lent a cseppkőbarlangban 10 Celsius fok, ahol az előrelátók is fázósan húzzák össze magukon a pulóvert, pokrócot. Mégis minden évben telt ház van, a koncert előtti napokban most sem lehetett már jegyeket kapni. St. Martin első lemeze 1994-ben jelent meg, a 23. stúdiómunkái ezekben a napokban fejeződnek be. Igen, meglepetésként az Aggteleki koncerten már hallhattunk róla új számokat, és persze jó néhány elmaradhatatlan régebbit.

Vasárnap a strandon talán könnyebben elviselhető lett volna a forró napsütés, mint a teniszpályán, de mind a házigazdák, mind mi vendégek igen örültünk annak, hogy az előrejelzésekkel szemben nem volt se zápor, se zivatar, és persze a viszontlátásnak. Tavaly azt adtuk hírül, hogy a Budaörsi Napló teniszcsapata nyert Rudabánya ellen. Az előző évben pedig arról írtunk, hogy ők bizonyultak jobbnak. S hiszik vagy nem, az idén döntetlen lett! Ennyiben is maradtunk, semmiféle rájátszással nem akartunk ezen változtatni.

A győztes páros pedig, akik csak egy meccset veszítettek az ötből, és azt is igen szoros közdelemben: St. Martin / Szentmártoni Imre és dr. Bourgla Ossamah. Elsőként ők vehették át Szobota Lajos(független) polgármestertől a kupákat, aki bár nem űzi a „fehérsportot”, minden évben megtisztel bennünket a jelenlétével. Köszöntőjében több fontos turisztikai célú rudabányai beruházásról számolt be. Egyebek között most készül el a település korszerű weboldala, ahol majd a részleteket is megismerhetjük, mielőtt jövőre újra ellátogatunk hozzájuk Budaörsről.

Forrás: Budaörsi Napló 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása