Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság
Két gépkocsiban okozott kárt egy agresszívan viselkedő férfi Bicskén. A rendőrök vádemelést javasoltak az ügyében.

A Bicskei Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény, garázdaság bűntett, és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást V. István bicskei lakos ellen.

A 44 éves férfit azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy 2016. július 1-jén délután Bicskén egy kalapáccsal bedobta egy előtte elhaladó Ford típusú gépkocsi szélvédőjét. Az elkövető ezután a lakóházából egy baltát is kihozott, de azt az egyik ismerősének sikerült elvennie tőle. A férfi továbbra is agresszíven viselkedett és végül az öklével egy parkoló gépkocsi hátsó szélvédőjét is betörte.

Az időközben a helyszínre érkező rendőrök elfogták és a Bicskei Rendőrkapitányságra előállították V. Istvánt, aki gyanúsítotti kihallgatása során nem adott magyarázatot a tettére.

A nyomozók a napokban befejezték az ügyben folytatott büntetőeljárást és az illetékes ügyészségen vádemelést javasoltak.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása