ijozsef.jpg

Izing József (1880-1941) nekem és öt első unokatestvéremnek a dédapja, a fiamnak, Izing Máté Antalnak (1995) például ükapja, a nagycsaládban most januárban született kisbabának a szépapja. Dédapja továbbá 12 második unokatestvéremnek is, tehát összesen 18 dédunokája született. 

1935-ben a Galagonyás első dűlőjében történt az életmentése. A présházuk szomszédságában fekvő Pósfai-birtok pincéjében a mustgáz miatt hat eszméletét vesztett ember feküdt a csántér mellett. Dédnagyapánk figyelmes lett a szomszédok halálos nagy csöndjére, azt is tudta, hogy forrás idején milyen veszélyes, pincében, aztán örökre föld alatt marasztaló  időszakkal dacol a szőlősgazda. Az 55 éves Izing József élete kockáztatásával szép sorban felhozta őket a széndioxidból (!) tiszta bicskei levegőre. Mikor már mind fenn voltak, meg is pofozgatta őket, hogy ébredjenek, éljenek.

A jó szomszéd áldás.   

A Horthy Miklós kormányzótól és Gömbös Gyula miniszterelnöktől 1935-ben átvett életmentő kitüntetéséhez egy aztán szobája falára akasztott kék hátterű, díszes üvegből készített dísztárgy tartozott, amit sajnos vele együtt eltemettek 1941-ben, hősies cselekedete után hat évvel. A háború után, főleg 1948 után természetesen sosem büszkélkedtek utódai a tettével és az elismeréssel se túlzottan. Egyrészt mert a romjaiból újraépülő és fiataljainak tömegét gyászoló országban erre nem volt se idő, se érkezés - másrészt a kommunista diktatúrában Horthy nevének kimondása is beláthatatlan következményeket vont volna maga után. Gömbös nevéről már nem is beszélve. Egyenlő Andrássy út 60., előtte a vidéki kihelyezett tagozatok. 

Emlékszem, hogy a mi édesapánk Mindenszentek idején, amikor a sírokat jártuk mécsesekkel (mindig mindet én gyújthattam meg), pár szóban elmondta ezt és azt is, hogy Keller Katalin, a dédanya, olyannyira gondosan állítgatta vekkerét, annyira az életéhez tartozott ez a tárgy és a pontosság, hogy a vekkert vele együtt eltemették. 54 éve ott van koporsójában.  Ez a múló idővel mindig felötlik bennem, ha a katolikus temető mészkőkeresztjével majdnem szemben fekvő kripta fekete kövén álló nevekre felnézek.         

Abban a kastély melletti házban született Izing József a Szél utcában, aminek ablakai körülbelül a Nagy Károly utcára néznek. Amikor József feleségül vette Keller Katalint (1882-1963) dédnagyanyánkat, akkor az édesapja, az én ükapám - Izing János (1865-1938) -, a Kistószegen vásárolt egy házat az ifjú párnak. Ebben a házban nevelkedett és élt bölcsőtől a sírig nagypapánk, Izing Antal (1921-1995). Két testvérével, Izing Etelkával (1943) és Izing Józseffel (1952) együtt a mi drága édesapánk, Izing Antal (1945-2008) is itt volt gyermek és ifjú, halála idején is ebben a házban élt. Ebben a házban él ma is családjával a testvérem, a dédunoka Izing Tímea Ildikó (1972), Szilágyi Csaba, a sógorom és az ükunoka, Szilágyi Réka Rebeka (1994) is.  Mindezeket csakis a mi  - élő családi lexikonként számon tartott - nagynénénk, özv. Seres Lászlóné Izing Etelka (1943) elmondása alapján tudtam leírni - Horváth Péter bácsi 2002-ben készített Izing családfájának felhasználásával, amihez már nekem is nagyító kell.  Eta néném, hogy a jövő időről is szó essék - az anyai ágon dédije lett a 2017 januárban "ma" született kisbabának, Csabának (2017).

A mentés menetéről, a helyzetről, a kimentettek pontos számáról csak szóbeli adatok állnak rendelkezésemre.     

Izing József (1952) avagy Titi nagybátyámnak köszönhetem mindezt. Tegnap elküldtem neki a TSZ alapítóit ábrázoló képünk posztját, hogy legyen szíves segítsen azonosítani. Mire többek között megkaptam tőle ezt a dokumentumot, amitől egy percig nem is vettem levegőt, csak néztem. Megkérdeztem, közölhetem-e. Titi azt mondta, hogy Robit kérdezzem, mert ez az övé. Izing Róbert (1976) vagyis Titi unokatestvérem  a Budapesti Közlöny 1935. július 26-án megjelent számának címlapját is elküldte nekem kutatásai alapján, ahonnan a fenti kiemelés származik.

Végezetül szeretném hozzátenni, hogy sok ilyen életmentés lezajlott a bicskei pincékben, ahol sok millió liternyi must forrt már meg.  Sok olyan életmentés is akad, többnyire ilyenek voltak, amiről egy sort sem írt le soha senki. Mégis életet jelentettek. Ezzel a közléssel azokról a mentőkről is megemlékezünk, akiknek nemes és bátor tettének nincsen írásos nyoma sehol. 

 

Izing Antal (1970)    

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása