A legjobb természetesen Agyagási Ákos, aki 2 másodperc különbséggel tette meg az 5,2 km-t tavaly és idén is - alig több mint 100 perc alatt. Ez nem verseny, ez szerelem, itt az élvezet a lényeg és a teljesítés ténye, de aki tud és akar: belehúz, sprintel.    

Bicskéről a legtöbbször Forrai Tamás szelte át a nagy tavat Révfülöp és Balatonboglár között, hölgyek közül Maitz Krisztina.

Mondhatom, aki átúszta már, akinek megvolt már, ő egészen másképpen gondol a Balatonra és nézni is másképpen néz rá. Mintha a sajátja lenne. Hát legtöbben még arra is emlékszünk, hogy hol és mikor láttuk meg először. Hogy hol ültünk a vonaton/buszban és ki ült mellettünk. Az ilyen egyszer átúsztam ember még a Badacsony tetején álló (csodálatos) Kisfaludy Károly kilátóból is feszt azt skubizza, hol is úszhatott ő körülbelül milyen vonalon. Boglárt a Gömbkilátó miatt könnyű azonosítani.

A táblázatok átmásolásánál összekeveredhettek az adatok, de prímán értjük majd. És a forrásjelölésben ott az igazi. A legjobb, amikor a sorszámot az átúszások száma alatt olvashatjuk. Jó is lenne.  A  legelső a tegnapi eredmények mutatója itt fenn, ott lenn a vonalak alatt pedig az összes eddigi bicskei erő.  

Szó mi szó, természetes jogérzékem azt súgta, hogy a születési adatokban, a személyes adatokban az én blogomon senki ne mazsolázzon, ezért azokat eltávolítottam.

 

izing 

Nagyszerű forrásunk: Balaton átúszás

 

 

 

 

1 Agyagási Ákos  2 Bicske 01:43:47 259 2017 Oklevél  
  2 Börcs Krisztina 4 HU Bicske 02:49:56 4614 2017 Oklevél  
  3 Facsar Mihály 3 HU Bicske 02:44:01 4099 2017 Oklevél  
  4 Maitz Kriszta 6 HU Bicske 02:41:45 3919 2017 Oklevél  
  5 Mikolicz László 0 HU Bicske 02:23:35 2347 2017 Oklevél  
  6 Milu Gergő Attila 2 HU Bicske 02:48:03 4468 2017 Oklevél  
  7 Németh Lili Sára 1 HU Bicske 02:24:17 2409 2017 Oklevél  
  8 Őri Eszter Zita 1 HU Bicske 05:29:03 8177 2017 Oklevél  
  9 Őri Gergely 1 HU Bicske 02:25:08 2486 2017 Oklevél  
  10 Pappné Kovács Erzsébet 2 HU Bicske 03:12:47 6204 2017 Oklevél  
  11 Szarka István 1 HU Bicske 03:17:47 6436 2017 Oklevél  
     

 

 -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Név   Átúszások száma Születési dátum Ország Település Eredmény Helyezés Oklevél  
  51 Lugosi Ferenc 3 HU Bicske 03:31:14 8758 2003 Oklevél  
  52 Maitz Kriszta 4 HU Bicske 02:44:41 3931 2015 Oklevél  
  53 Maitz Kriszta 6 HU Bicske 02:41:45 3919 2017 Oklevél  
  54 Maitz Kriszta 2 HU Bicske 03:05:08 5302 2013 Oklevél  
  55 Maitz Kriszta 1 HU Bicske 02:58:07 6807 2012 Oklevél  
  56 Maitz Kriszta 3 HU Bicske 02:54:02 4288 2014 Oklevél  
  57 Maitz Kriszta 5 HU Bicske 02:30:53 3331 2016 Oklevél  
  58 Mikolicz László 0 HU Bicske 02:23:35 2347 2017 Oklevél  
  59 Milu Gergő 1 HU Bicske 03:05:20 5376 2015 Oklevél  
  60 Milu Gergő Attila 2 HU Bicske 02:48:03 4468 2017 Oklevél  
  61 Nagy Dominik 3 HU Bicske 02:22:31 2108 2015 Oklevél  
  62 Nagy Dominik 1 HU Bicske 02:25:28 2174 2013 Oklevél  
  63 Nagy Dominik 2 HU Bicske 02:15:23 1362 2014 Oklevél  
  64 Németh Kornél 1 HU Bicske 02:44:13 3524 2014 Oklevél  
  65 Németh Kornél 2 HU Bicske 02:55:06 5333 2016 Oklevél  
  66 Németh Lili Sára 1 HU Bicske 02:24:17 2409 2017 Oklevél  
  67 Őri Eszter Zita 1 HU Bicske 05:29:03 8177 2017 Oklevél  
  68 Őri Gergely 1 HU Bicske 02:25:08 2486 2017 Oklevél  
  69 Pappné Kovács Erzsébet 1 HU Bicske 03:30:47 7114 2016 Oklevél  
  70 Pappné Kovács Erzsébet 2 HU Bicske 03:12:47 6204 2017 Oklevél  
  71 Pataki Gergely 1 HU Bicske 02:17:52 1859 2008 Oklevél  
  72 Pártl Tibor 1 HU Bicske 05:02:36 7139 2014 Oklevél  
  73 Pénzes Iván 1 HU Bicske 02:20:12 1983 2009 Oklevél  
  74 Szabó Gyula 4 HU Bicske 04:14:08 8647 2009 Oklevél  
  75 Szabó Gyula 2 HU Bicske 03:17:01 5464 2007 Oklevél  
  76 Szabó Gyula 5 HU Bicske 04:58:22 4274 2011 Oklevél  
  77 Szabó Gyula 3 HU Bicske 03:36:19 6794 2008 Oklevél  
  78 Szarka István 1 HU Bicske 03:17:47 6436 2017 Oklevél  
  79 Száraz Márta dr 1 HU Bicske 03:09:16 5166 2007 Oklevél  
  80 Szebényi János 1 HU Bicske 02:54:59 6249 2003 Oklevél  
  81 Szobó Gyula 6 HU Bicske 05:39:24 7599 2013 Oklevél  
  82 Szolnoki Tamás 1 HU Bicske 03:22:59 5669 2007 Oklevél  
  83 Tajthy Gábor Dr 2 HU Bicske 02:34:13 3291 2008 Oklevél  
  84 Tajthy Gábor Dr. 1 HU Bicske 02:42:30 4968 2003 Oklevél  
  85 Temesvári András 1 HU Bicske 02:11:22 1194 2007 Oklevél  
  86 Végh Ági 2 HU Bicske 03:33:39 6190 2014 Oklevél  
  87 Végh Ági 1 HU Bicske 03:43:26 9192 2012 Oklevél  
  88 Vida István Márton 1 HU Bicske 03:19:09 5552 2007 Oklevél  
     
1 2   > >>
     
    Név   Átúszások száma Születési dátum Ország Település Eredmény Helyezés Oklevél  
  1 Agyagási Ákos 2 HU Bicske 01:43:47 259 2017 Oklevél  
  2 Agyagási Ákos 1 HU Bicske 01:43:45 371 2016 Oklevél  
  3 Akli Sára 2 HU Bicske 04:07:36 6877 2014 Oklevél  
  4 Akli Sára 1 HU Bicske 03:34:46 6631 2013 Oklevél  
  5 Berkes Beatrix 3 HU Bicske 03:13:32 6422 2016 Oklevél  
  6 Berkes Beatrix 2 HU Bicske 03:19:09 6071 2015 Oklevél  
  7 Bertóti Zsuzsa 4 HU Bicske 02:22:49 2400 2006 Oklevél  
  8 Bertóti Zsuzsa 5 HU Bicske 02:20:44 2086 2008 Oklevél  
  9 Bertóti Zsuzsa 3 HU Bicske 02:38:36 4574 2003 Oklevél  
  10 Börcs Krisztina 1 HU Bicske 03:09:27 5226 2014 Oklevél  
  11 Börcs Krisztina 4 HU Bicske 02:49:56 4614 2017 Oklevél  
  12 Börcs Krisztina 3 HU Bicske 02:50:58 5049 2016 Oklevél  
  13 Börcs Krisztina 2 HU Bicske 02:55:04 4718 2015 Oklevél  
  14 Bucsky Péter 2 HU Bicske 04:02:42 9758 2003 Oklevél  
  15 Budai Mária Irma 1 HU Bicske 03:03:40 4911 2014 Oklevél  
  16 Csiki Gergő Árpád 1 HU Bicske 02:29:20 2651 2015 Oklevél  
  17 Dr. Berkes Beatrix 1 HU Bicske 03:29:05 6044 2014 Oklevél  
  18 Dudovics Péter 2 HU Bicske 03:42:15 9169 2012 Oklevél  
  19 Dudovics Péter 6 HU Bicske 03:32:41 7172 2016 Oklevél  
  20 Dudovics Péter 5 HU Bicske 03:47:22 6943 2013 Oklevél  
  21 Dudovics Péter 1 HU Bicske 03:44:13 8076 2009 Oklevél  
  22 Dudovics Péter 6 HU Bicske 03:14:34 5858 2015 Oklevél  
  23 Dudovics Péter 6 HU Bicske 03:29:04 6042 2014 Oklevél  
  24 Facsar Mihály 2 HU Bicske 02:57:56 5542 2016 Oklevél  
  25 Facsar Mihály 3 HU Bicske 02:44:01 4099 2017 Oklevél  
  26 Forrai Kata 1 HU Bicske 04:19:40 8733 2009 Oklevél  
  27 Forrai Tamás 6 HU Bicske 03:49:17 7096 2008 Oklevél  
  28 Forrai Tamás 1 HU Bicske 02:31:00 3694 2003 Oklevél  
  29 Forrai Tamás 6 HU Bicske 04:20:20 8741 2009 Oklevél  
  30 Forrai Tamás 2 HU Bicske 02:32:14 1 2004 Oklevél  
  31 Forrai Tamás 8 HU Bicske 02:39:05 2039 2011 Oklevél  
  32 Forrai Tamás 3 HU Bicske 02:32:22 3283 2006 Oklevél  
  33 Forrai Tamás 8 HU Bicske 02:24:44 3174 2012 Oklevél  
  34 Forrai Tamás 4 HU Bicske 02:46:56 3911 2007 Oklevél  
  35 Forrai Tamás 1 HU Bicske 02:59:13 4978 2015 Oklevél  
  36 Forrai Zsuzsanna 2 HU Bicske 04:20:10 8739 2009 Oklevél  
  37 Forrai Zsuzsanna 1 HU Bicske 03:48:46 7085 2008 Oklevél  
  38 Hillebrand Dóra 2 HU Bicske 04:12:31 6909 2014 Oklevél  
  39 Hillebrand Dóra 1 HU Bicske 03:52:24 7058 2013 Oklevél  
  40 Horváth Zoltán 1 HU Bicske 01:14:40 10 2008 Oklevél  
  41 Horváth Zoltán 2 HU Bicske 01:49:41 516 2012 Oklevél  
  42 Ivanits Mónika 2 HU Bicske 03:21:31 6167 2015 Oklevél  
  43 Ivanits Mónika 1 HU Bicske 03:26:19 6352 2013 Oklevél  
  44 Izing Antal 1 HU Bicske 04:02:40 7782 2016 Oklevél  
  45 Juhász Csenge Zsuzsanna 1 HU Bicske 02:21:36 1864 2013 Oklevél  
  46 Juhász Csenge Zsuzsanna 2 HU Bicske 02:13:28 1232 2014 Oklevél  
  47 Kovács Attila dr. 2 HU Bicske 03:05:13 7389 2012 Oklevél  
  48 Kovács Attila dr. 1 HU Bicske 03:11:34 5268 2007 Oklevél  
  49 Kovács Bálint 1 HU Bicske 02:54:25 4399 2007 Oklevél  
  50 Lanczendorfer Attila 1 HU Bicske 03:13:05 7731 2003 Oklevél

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása