Zsuzsikánk a Debrecenben rendezett Diák Olimpia 2016/2017-es tanév országos döntőjében mellúszásban a 6. legjobb idővel ért célba!  - írja boldog család nevében Südi Istvánné Pató Zsuzsa édesanya.   "Hálásak vagyunk kitartó munkájáért, edzőjének, Agyagási Ákosnak a sikeres…

Nemcsak ők, akik ezen a képen láthatók, ezt a kép atmoszférája miatt helyezem ide.   Hanem mindenki a közösséghez tartozhat, aki Óbarok község hajdani sulijába járt.    A csapat itt érhető el....

Ha Bicskéről Etyekre tekerünk, onnan később a Balatonig el tudunk kerékpározni. Ha Tarjánig megyünk, ott északnak a Duna felé, délnek Tata felé juthatnánk el. Ezzel Bicske végre rákerül a kerékpáros térképre. Ezt nem most írjuk le itt először.   "Nehéz ehhez a témához úgy hozzászólni, hogy ne…

Amióta Dumaszínház van nálunk, bérletesek vagyunk. Sok nagyon jó előadáson voltunk, mindegyik az volt, de a tegnap esti mindent vitt mint a piros hetes. Az acélvárosi Aranyosi Péter neve eszerint nemhiába hozta be a ritkán (vagy talán soha nem?) látott tömeget, közel 300 embert a Petőfi Művelődési…

Vásárlás után kávéztam a CBA delikát pultjánál, és külön engedéllyel levettem a HVG-t, később a 168 Órát, hogy megnézzem, mit is ír a zeitung. A 168 Óra címlapján RENDEZŐI JOBB headline vagy fősor, alatta Jordán Tamás: A művészek itt nem számítanak - és Jordán Adél édesapja kikukkant a függöny…

A Hit Gyülekezetének Szeretetszolgálata és az egyház Borbély József lelkész vezette bicskei gyülekezete által a rászorulók megsegítésére összeállított 115 db élelmiszercsomag szinte azonnal gazdára talált ma délelőtt a Kossuth téren.   Tartalmát tekintve alapvető, tartós élelmiszerek, úgy mint…

"Mind a város, mind a hazai műemlékvédelem szégyene az 1847-ben emelt, idén 170 éves  Bicskei Csillagvizsgáló; az alapító, Nagy Károly ((1797–1868) csillagász testvérének emlékére épített ún. Mauzóleum; valamint a már csak romjaiban létező Hegyikastély több évtizedes állapota. Tudom, vannak a hazai…

Bicske, Előhegyre vittek. Idéztek egy ötven éve  a patakparton földjét művelő embert, aki szerint itt a völgyben a patak mellett az ártéren semmiféle gátnak épített töltés, terv szerint 80 cm magas, amire a 3 méter széles kerékpárutat tervezik, nem fog megmaradni. A fehérvári tervezők a helyi…

2017.03.12 vasárnap 20 óra 40 perc kor a Bicske Kertvárosi Polgárőrség szolgálatban levő tagjai Csabdi és Vasztély között egy bordó Dacia típusú személygépkocsit vettek észre a patakban, amiből  éppen két személy kászálódott ki. Mivel a személyek erősen véreztek értesítették a Bicskei…

A csillagvizsgáló tornyának változása. Az utolsó két képet csupán hónapok választják el egymástól. A képek készítési ideje balról jobbra: 1990, 2008, 2009, 2012, 2016, 2017. (Attila Mizser montázsa) Akik szerint fontos lenne egyedülálló értékünk megbecsülése...  

Szakmák Éjszakája Bicskén

Címkék: vajda

2017.03.13. 13:13

Egy országos rendezvény, melyhez a Székesfehérvári Szakképzési Centrum révén a Vajda János Gimnázium is csatlakozott. "Logisztikai ügyintéző, Kereskedő, Eladó szakmákba pillanthatnak be a diákok, és értékes nyereményekkel térhetnek haza.„Csalogatónak” vloggeret-videóbloggereket hívtunk, ők is részt…

Bicskei apa és fia, akik ezt a plakátot ragasztották a postahivatal előtti hirdető felületen tegnap este,  "A Tőletek már megszokott gulyáságyú?" kérdésemre nemmel válaszoltak: tartós, száraz élelmiszer osztására készülnek az Oroszlán Patikával szemben található parkolóban március 16-án 11 órától.  …

Két ember könnyű sérülést szenvedett a balesetben.Lesodródott az útról egy személyautó Csabdi térségében a Vasztélypuszta felé vezető úton. A jármű két utasa könnyű sérülést szenvedett a balesetben. A bicskei önkormányzati tűzoltók vonultak a helyszínre áramtalanítani a gépkocsit. A műszaki mentési…

süti beállítások módosítása