Üdv,
Kicsit pontosítanám a vonatos sztorit:
23:20-kor elindultunk a Déliből, de Kelenföldön jött a bemondott infó, hogy 20 perc késés lesz műszaki okok miatt (felsővezeték-szakadás valahol Törökbálint környékén). Oké, elfogadtuk, megvártuk, de ahogy az lenni szokott, a késési idő módosult 40 percre - amit szintén nem tudtak tartani. Reménykedtünk, hogy majd jön a 00:20-as is, összegyűlünk egy vonatra, és mehetünk is, de ez nem így volt. Küldtek az utasokért 1 darab pótlóbuszt, amire át kellett szállnunk.
00:45 körül indultunk el az Etele-térről. Nagyjából 1:15-kor érkeztünk meg Biatorbágyra, ahol bent állt egy vonat, nyilván az ment volna Pest felé, de nem tudott, erre kellett átszállnunk, és indulhattunk is volna Tatabánya/Komárom felé. Igen ám, de volt egy kis gond: Törökbálintra nem mentünk be a várakozókért a busszal, akiket nem lehetett otthagyni. A pótlóbusz elindult visszafelé, hogy a Biatorbágyon rekedteket elvigye Törökbálintra, Budaörsre, stb, majd ha ez megtörtént, akkor a Törökbálintról Tatabánya felé közlekedőket meg elhozza végre Biatorbágyra, ha már az első körben nem sikerült. Ezt kellett megvárnunk, és végül 03:00-kor indultunk el a vonattal.
A vonaton terjedt egy olyan hír is, hogy a buszból közben kifogyott az üzemanyag, mert egész nap járta a várost, és emiatt is volt késés (de ezt nem a kalauztól hallottuk, nem tudom hogy mennyire hiteles). Belegondolva igaz lehetett, mert a Biatorbágy -> Pest (nem tudom hogy Déli vagy csak Kelenföld) -> Biatorbágy szakaszt több mint másfél óra alatt járta meg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása