Idén is sokan elindulnak Bicskéről a Balaton átúszásra, amit a nem megfelelő idő, a vízhőfok miatt már többször passziváltak. Holnap azonban megtartják, az Időkép is hírt adott erről az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján. Itt pedig az eddigi bicskei Balaton-átúszók, aktivitásuk és eredményeik láthatók. Csakis annyit kell tenni, hogy az Összes évszámot választjuk, majd beírni: Bicske. A Forrai család tagjai úsztak át a legtöbbször. Jelenlegi adatok szerint 99 esetben úszta át bicskei lakos a Balcsit. Vasárnap megint megnézzük, kik voltunk és mennyien. Hírünk tervezett címe: Bőven száz fölé emelkedett a Balaton bicskei átúszóinak száma :)
Hátszélben lehet átúszni idén a Balatont
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján ezen a hétvégén megtartják a Balaton-átúszást - írja a Balaton-átúszás.hu. A résztvevőknek a Révfülöp és Balatonboglár közötti körülbelül 5200 méteres távot kell teljesíteniük.
Kissé élénk hátszél várja az úszókat
A verseny idején alig lesz felhő az égen, napos idő fogadja majd az úszókat. Nagy szélre természetesen nem kell készülni, maximum 25-30 km/órás lökések kísérhetik az északi-északnyugati szelet, mely úszás közben hátszélként szolgálva segítheti is a versenyzőket.
Lőrincz Edit fotója, köszönjük!
A hőmérséklet is gyorsan emelkedik a délelőtti órákban, az esemény idejére már 25 fok fölé melegszik a levegő,
a víz hőmérséklete pedig előreláthatólag 23 fok körül alakul.
Minden kedves résztvevőnek sok sikert kívánunk!
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Friss kommentek