Jelentős valóságrészeket spórol ki - velem szemben indított, majd el is vesztett perével kapcsolatos közleményéből - Bicske Város Önkormányzatának mélyen tisztelt vezetése, ezt már megírtam ebben a cikkben. Egy ellenem indított elveszített perükről próbálnak önvigasztaló módon, "duzzogva" úgy kommunikálni, mintha nyertek volna. A 105 ezer forint perköltséget át is utalták az önkormányzattól. Thx.

a-tanu-peter-bacso-1969-2.jpg   

A tanú című regényből/filmből, ebből a drámai szatírából, néhány idézetet küldök nekik, miután a Facebook-on, a Zuckerberg Műveknél, lehet, hogy megint közpénz felhasználásával, meg is hirdették a féligazságokat, sok elhallgatást hordozó fércművüket, aminek célja a  lejáratásom.  ia

"Tíz feljelentés közül kilenc marhaság." (Dániel Zoltán)

"Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös!" (Virág elvtárs)

Én ideológiailag nem vagyok elég képzett. (Pelikán József)

Az a gyanús, ami nem gyanús. (Pelikán József)

 

Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának! (Virág elvtárs)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása