Olvasónk jelenti: Bicske Gimnáziumnál elkezdték ma a betont bontani. Egy szakemberrel beszélgettem, aki felvilágosított: miszerint a buszmegállót fogják kibővíteni. A tervek szerint fedett lesz. A jövő hét elején zsaluzási munkák lesznek és várhatóan el is készül a hétvégére.
buszmeg_gimi.jpg
Sokat kellett erre várni. Az egészen igénytelen módon az üres és szeméttároló nélküli buszöblöt és párját nemzeti szalag átvágásával adták át annak idején. Aztán kikönyörögtünk olvasóinkkal egy-egy szemetest.  Sokszor érkezett vélemény arról, hogy se pad, se féltető, csak a csikktenger. Ez is megvan, még sincs este - mondhatnánk. Pontosabban hamarosan. Hivatalos felületen a  világon semmi hír róla. A Vajda területét is igénybe veszik. Ez biztos nem baj, hiszen a közlekedésre az iskolának is szüksége van és a megállóban diákok is tudnak beszélgetni. De hogy ez bérlemény lesz, vagy területi tulajdonváltás - nem ismert a hivatalos oldalakról, még csak egy látványtervet sem tettek fel a település részéről.     Mintha nem tartozna ránk.
Láttam magam is a munkaterületet. A meglévő buszmegálló peronja igen keskeny.  Ott szerintem sehogy nem nem férne el az esőbeálló és idétlenül is nézne ki, jó magasra emelve. Nagyon közel lenne a buszhoz, aminek kell a hely a ki- és beálláshoz is.
A gimnázium ingatlana, a telek és az épület is  a bicskei önkormányzat tulajdona. Nem tudom, hogy pontosan ki a vagyonkezelő, de nem az önkormányzat, az biztos. És a vagyonkezelő nyilván hozzájárult a beálló kialakításához a gimi területén. 
Valószínűleg az önkormányzat az építtető, ahogy a Kossuth tér is a bicskei önkormányzat tulajdona.
A választott demokraták figyelmébe: ránk tartozik, erről (is) kötelező lett volna részletes tájékoztatást kiadni.  
 
A lábazathoz, amin dolgoznak: azon már jó pár diák üldögélt, jó pár cipő be lett kötve, és igen sok bicskei kisgyereknek volt programja, hogy kézen fogva végig lett sétáltatva az egyre növekvő nagy magasságban.  
gimiko.jpg   

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása