2019. április 10. – szerda -, nem egy átlagos nap. Iskola után irány a reptér, este 7 óra 20 perckor indult a repülőgép Portugáliába, rajta a magyar kempo válogatott versenyzőivel és kísérőivel. Harcosaink a WAC (World All Styles Championship) 10. Világbajnokságra indultak, amit 2019. április 11 - 14. között tartottak meg a portugáliai Caldas da Rainha városában.

kozos_kep_ermekkel.jpeg

 

A világbajnokságra 92 ország közel 9.000 versenyzője adta le a nevezését technikai és küzdelmi számokban egyaránt, köztük 56 fogyatékkal élő versenyző. A Magyarországi Kempo Szervezetek Sportági Szövetsége 28 versenyzővel képviselte országunkat. Ebből két fő fogyatékkal élő versenyző. A magyar válogatott Zen Bu Kan Kempo, Hun Kempo Kai, Nihon Kempo Jitsu és a Kurayfat kemposokból állt össze. A versenyzőknek kvalifikálniuk kellett magukat, így kizárólag az lehetett csapattag, aki az előző évben a pontszerző versenyeken megfelelő számú és szintű eredményt ért el. Így lett tagja ennek a neves csapatnak a DHKSE 3 versenyzője – Baka Tas, 10 éves; Jurásek Balázs Dávid, 11 éves és Kormos Kata Lilien, 16 éves kempoka – illetve Farkas Zoltán, 2 dan kempo mester.

kempokaink.jpeg


A lelkes kis bicskei csapatot Jurásek Erika, szülő és segítő kísérte.

jurasek_balazs_es_erika.jpeg
Csütörtökön kora hajnalban szállt le velünk a repülő, majd Lisszabonból az autóbusz a 90 km-re lévő városba vitt minket, de nem a szállásunkra, hanem abba a sportcsarnokba ahol néhány órával később megkezdődtek a versenyszámok. A szerdai iskolanap, a 3 órás repülő út és a másfél órás autóbusz után számunkra is megkezdődött a regisztrálás, a versenyzőket mérlegre állították és bizony volt olyan versenyzőnk – többek között Kata és Balázs is – akiknek a testsúlya kissé a nevezéskor előzetesen leadott érték fölött volt. Gyermekeinket megkérték, hogy a plusz súlyt próbálják „gyorsan leadni” - így Kata és Balázs fáradtan, de fegyelmezetten hajnali két órakor némi futás, lépcsőzés és súlyvesztés után másodszor is mérlegre állt. Végre mehettünk a szállásunkra és néhány órás alvás után, csütörtökön reggel 21 páston, küzdőtéren elindultak és négy napon keresztül folytak a technikai és a küzdelmi számok.
Baka Tas 3 éve kempozik, ez évben vizsgázott 7. kyu övfokozatra, Tas most narancsöves kempoka. Jurásek Balázs óvodáskorban kezdte ezt a sportot ez év januárjában vizsgázott 5. kyu fokozatra, azaz a fiatalember most kéköves. Kormos Kata ez évben lett zöldöves, januárban vizsgázott a bicskei dojo-ban 6. kyu fokozatra és egy  budapesti sportgimnázium diákja, az Ő számára is elengedhetetlen a sport.
Farkas Zoltán 2. Dan kempo mester nemcsak a gyermekek edzésében vesz aktívan részt, hanem az egyesület életét is igazgatja, mint a DHKSE alelnöke. 1992 szeptembere óta kempozik, folyamatosan képzi magát, részt vesz hazai és külföldi versenyeken. 1998-ban kvalifikálták Őt Olaszországba – Fiuggi városába – ahol a Karate Világkupán I. helyezést ért el Küzdelmi számban és III. helyezést Fegyveres Formagyakorlatban. 2000-ben az Amerikai Egyesült Államokban 3-szor állt a dobogó második fokán, 3 db ezüst érmet vett át, Formagyakorlat, Fegyveres Formagyakorlat és Küzdelmi számban nyújtott eredményes munkájáért. 2017-ben vizsgázott 2. Dan övfokozatra, a sport életének része.
A kempókák rendszeresen járnak edzésre és folyamatosan versenyeznek, a versenyeken egyre szebb eredményeket érnek el. A technikai számok közül formagyakorlatban, fegyveres formagyakorlatban illetve több küzdelmi számban is folyamatosan megmérettetik magukat. Az eddig elért eredményeiknek köszönhetik, hogy ők is bekerültek a Magyarországot képviselő válogatott csapatba. Amint kiderült, hogy válogatott tagok, a gyerekek azonnal igent mondtak és attól a pillanattól aktívan dolgoztak azon, hogy álmuk valóra váljon, a Mesterek és segítői pedig egy emberként álltak a kempókák mögé, mind szakmailag az edzéseket illetően, lelkileg a hit és bátorítás tekintetében és kezdték el intézni a véget nem érő adminisztrációs teendőket. Mester és kempokái a heti 3 kempo edzés mellé vállalták a negyedik Brazil Jiu-Jitsu edzést, Tatabányán. A felkészítő mestereknek nagyon köszönjük a segítséget, Metzger Antal, a DHKSE elnöke 6. Dan Shinan, Koltai Ármin 5. Dan és Farkas Zoltán 2. Dan kempo mestereknek, hiszen az ő munkájuk szintén segítette versenyzőinket a céljaik elérésében.
Farkas Zoltán nem csak edzőjük, felkészítőjük volt a gyerekeknek, hanem minden alkalommal, minden gyermek esetében ott állt a küzdőtér szélén, tanácsaival segítette a kempokát megnyerni a versenyszámot. Ő maga is indult, versenyzett két technikai számban és egy küzdelmi számban. A négynapos verseny alatt a Portugál Világbajnokság rendezői felkérték őt, így bíráskodott is földharc kategóriában.
A világbajnokságon való szereplés nem jöhetett volna létre a támogatók anyagi segítsége nélkül, így ezúton is szeretnénk köszönetet mondani az Agárdi Farm Kft-nek, Bicske Város Önkormányzatának, Zsámbék Város Önkormányzatának, a Zsámbéki Sportbarátok Egyesületnek és az Alex Fémbútor Kft-nek.

Baka Tas eredményei a világbajnokságon:
Ezüstérem a 8-10 éves korcsoportban, 28 kg súlycsoportban Semi Contact, küzdelmi kategóriában.
Bronzérem a 8-10 éves korcsoportban, 28 kg súlycsoportban Sumbission Gi, földharc kategóriában.
Jurásek Balázs Dávid eredményei a világbajnokságon:
Aranyérem a 11–13 éves korcsoportban, 38 kg súlycsoportban Sumbission Gi, földharc kategóriában.
Bronzérem a 11–13 éves korcsoportban, 38 kg súlycsoportban Semi Contact, küzdelmi kategóriában.
Bronzérem a 11–13 éves korcsoportban, 38 kg súlycsoportban Rumble Fight, küzdelmi kategóriában.
Kormos Kata Lilien eredményei a világbajnokságon:
Aranyérem a 14–16 éves korcsoportban, 59 kg súlycsoportban Sumbission Gi, földharc kategóriában.
Bronzérem a 14–16 éves korcsoportban, 59 kg súlycsoportban Rumble Fight, küzdelmi kategóriában.
A magyar válogatottunk kemény küzdelmek és magas szintű technikai bemutatók eredményeként 47
aranyérmet – ebből 4 bajnoki övet – 44 ezüstérmet és 26 bronzérmet nyert. A két fogyatékkal élő
magyar versenyző összesen 9 érmet vehetett át.

Bízunk benne, hogy a sport szeretete megmarad mindhárom gyermeknél és folytatni fogják útjukat,
ezzel örömöt, hírnevet és elismerést szerezvén Önmaguknak, Mestereiknek és Bicske városának.
Kívánom, hogy a DHKSE - és elsősorban Metzger Antal - még hosszú időn keresztül, fáradhatatlanul
tanítsa, gondozza a fiatal kempokákat, nevelje őket a sport szeretetére, egymás és versenytársaik
tiszteletére és segítse őket abban, hogy az álmok, a célok elérhetővé váljanak!

Üdvözlettel;
Jurásek – Csomor Erika

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása