Ez a felvétel Imeli László gyűjteményének része. Évszámot nem tudunk, csak azt, hogy az M1-es autópálya tervezése történik.

m1_tervezok_imeli_laszlo.jpg

 

Nem tudom mikor kezdték az M1 helyszíni tervezését, de 1981/83-ra tenném a kép elkészültét.A pálya legutolsó szakaszát, a Bicske és Biatorbágy közötti részt, amivel elkészült az autópálya, vagy 1985. november 7-én, vagy 1986. április 4-én adták át hivatalosan. Ezzel a szakasszal lett kész az M1 Budapest-Győr között.    

 

Elgondolkodtató, hihetetlen mennyire nincs beépítve a táj, s hogy mára mennyire tele van. Csabdiból három fehér torony látszik. A katolikus, a református templomok világos homlokzatai  tűnnek fel, de ha ránagyítunk az Előhegy lábára, az evangélikus templom is látszik. Utóbbira nem mernék esküdni.

 

A bal szélen álló férfi, aki feltehetően az óbarki Buzál Imre - aki játékvezető is volt. A menekülttáborban is dolgozott a háttérben lévő Csabdi úton és  a kép készültekor minden bizonnyal a Járási Hivatal munkatársa az öt emeletesben.  Feje búbja fölött a távolabbi fasor látszik. Az a Csabdira bevezető út. Fölötte a Kaszás-erdő és a Vízműnek is látszanak részei. Itt a közelben a dombnak látszó hely egy zsilip. Fölötte a Csabdi út laposa mellett Huszárovics Sándor malomja is látható. A Dobogó oldalában egy olyan fenyves, amit a Csabdi iskolások ültettek  saját kezükkel az ötvenes években. Távol a Somlyó-hegy. Ez az út az lehet, ami az Előhegyre, Középhegyre és a Baboshegyre bevisz, egy gémeskútnál van az egyik elágazás, ami nem látszik a képen, de akkoriban még megvolt. Az egyik fehér présház feltehetőleg a Fridmann családé. Azt hiszem, látszik a Bagóhegy  teteje is az Irtás-tetővel együtt.       

 

Szerintem a képen látható távolabbi fasoros szakaszon van a Csabdi úti átjáró. Fönn a Dobogó szomszédságában fekvő, de a képen nem látható  Jató-dűlő és a Rókalyukas nevű területek irányába fordulva még az erre kanyarodó M1 sem látható, mert akkor még a jövő (mára már folyton morajló) zenéje.

 Ők, a tervezők sem hitték volna, hogy itt évtizedeken belül napi többtízezer jármű fog döngetni - erősebb forgalmú napokon.

A háttérben, a közelben álló présházak talán annak az útnak mentén fekszenek, amik többször elágazással ma is be- és felvisznek a Babos-hegyre, az Előhegyre és a Középhegyre. Látható a szemüveges főnök irányában a háttérben egy karó a talajba állítva és más ahhoz szükséges dolgot is felfedezni vél a szemlélő, amik a kitűzést sejtetik.         A szemüveges férfi feltehetőleg a Járási Hivatal munkatársa volt.       

 

Mi hetedik vagy nyolcadik osztályban, 1983 vagy 1984 őszén, (de lehet, hogy mindkét évben?)  a készülő autópályán végeztünk segédmunkát. Kubikolásnak neveztük. Volt egy brigádunk, aminek a SuperKubik nevet adtuk. A fiúk lapáttal, a lányok kapával, gereblyével dolgoztak. Az Óbarok területén haladó szakaszon igazgattuk az agyagos  töltést, a rézsűt. Órabért kaptunk jelenléti ív alapján fejenként, ami az osztálypénzt erősítette. Ebből kirándultunk később. És talán még extrán másra is futotta belőle.

Subi osztálytársam véleménye és határozott emlékei szerint 82-ben 83-ban kubikoltunk. 84 őszén már középiskolások voltunk. Tehát hetedikben és nyolcadikban dolgoztunk. Laci szerint ez a kép pedig 70-es években készülhetett, mielőttünk kb. 8 évvel. "Szerintem élmény volt mindenkinek ....Ha csak a Jenci gitárszólójára gondolunk."  Örültünk, hogy nem kell tanulni és még jó idő volt. 

Ehhez a kivitelezési időszakhoz viszonyítva feltételezhető, hogy  az M1 helyszíni tervezése, kitűzése terepszemlékkel - 1981, 82, 83-ra tehető.     A képet mintha láttam volna már. Lehet, hogy ez a dokumentum a Fejér Megyei Hírlap egy termelési riportját illusztrálta? 

Végezetül egy feltételezésem, ami lehet nagy tévedés is. Nagyítsunk a képre tiszta erőből. A szemüveges fehéringes hivatalnok és a baloldali présház fölött, de jóval távolabb, mintha kisrepülő haladna Csabdi felett...

Lehet, hogy a fotós ezért emelte fel a gépet. A hivatalnok nő még az exponálás pillanatában is a repülő felé néz.

A szemüveges férfi visszafordul: látta, megnézte, mond is valamit rá, Imre bátyám úgy állt, hogy korábban azt is láthatta. Nagyokat, harsányakat  tudott nevetni, amitől még többen nevettek. Most is mosolyog a fotós felé nézve, ő nem biztos, hogy tudja, hogy rákerül a képre. Lehet, hogy a fotós sem. Bár megkérdezhetném  a játékvezetőt közjátékról. Pillanatok Bicskén.    

 

ia

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása