"Szia, küldenék Neked két fényképet. Eddig ismertem olyan magyar szavakat, mint vakvágány, vakablak, vakbél, vaklégy, stb. De erre a képződményre még nem találtam meg a megfelelő magyar szót. Mesteremberek készíthették a kormányhivatal hátsó bejáratánál. Talán esővíz elvezetésére készíthették? Ki tudja. Talán a vakárok szó megfelelő lenne, de ilyen szót nem találtam" - írja olvasónk.

vakarok1.jpg

Valóban elgondolkodtató, hogy egy polgármester hogyan hagyhatja, hogyan fogadhatja el ezt ebben a formában egyetlen percig. Ez ugyanis a közelében lévő családi ház állapotának rosszat tehet. Mindez Bicske közepén.  

Persze, ennek nem 'vakárok', hanem földárok a neve, illetve szikkasztó árok néven is ismert az a fajta árok, aminek nincs lefolyása. Itt láthatóan az egyik oldalon van valami lefolyás is, vagyis nem nem nevezhető klasszikus értelemben szikkasztónak, amikor mindent elnyel a talaj, elszikkad belőle. A lefolyó dugulása és/vagy nagy csapadékmennyiség esetén kapcsolhat át szikkasztó üzemmódba. De a szikkasztó nem idevaló, ami a képen látható, az egy tessék-lássék, ez is megvan típusú álmegoldás.    

vakarok2.jpg

A ház alapjához való közelsége azonban abszolút laikusként szemlélve is aggasztó, nem vall valódi szakemberekre a kivitelezés. Olyan házat veszélyeztethetnek, amire a megduplázott építményadó szintén vonatkozik egy olyan országban, ahol az ÁFA is rendkívül magas.   

Ilyen esetben rendesen burkolni szokták a medret, hogy a ház vagy más építmény, pl. kerítés lábazat alapja alá ne szivárogjon a víz, vagy legalábbis kevesebb, mert az súlyos állagromlást eredményezhet.

Ha majd egyszer úgy hozza az élet, hogy erre jár a polgármester, nézze már meg szakember társaságában és intézkedjen.     

Egy nagyon trágár, de fontos mondást idézhet fel a szemlélőben  ez a látvány az árok funkciójával kapcsolatban.

A mondás lényege az, hogy mi nélkül mit nem lehet csinálni... 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása