Bandi bácsit szombati kerékpártúránk alkalmával láttam egy pillanatra a Vértes-hegység mélyén, Vérteskozma fölött, a Fáni-völgyben, pontosabban valahol a  Boglári tető (367 m) és a Hirczy tető nevű magaslatok között, a Terv úton.   Hellóval vagy Szia!-val köszöntünk. Mentem tovább, mert éhes voltam.  Kozmánál enni-inni akartam, és nem tudtam, hogy ki ő.

Egy bringás. Aki állt éppen a váz fölött, kék-fehér bicós mezben. Valamit pakolgatott. Útitársamat utolérte. A bringás előzte Lacust. Ő felvette a tempóját, mert látta filmezni és meg akarta kérdezni, hogyha felrakja, akkor mikor teszi és milyen néven és hol lehet elérni a videót.

Otthon, Bandi filmjeit nézve kiderült, hogy egymaga karikázza a tájakat határon innen és túl, és mindig kamerával. Szóval ami neki öröm, azt ő meg akarja osztani mással is.  Mondta, hogy "Bandi bácsinál" találhatók a Youtube-on. Kozmánál láttam a Bicskét is érintő videóit egy percben. Ott döntöttem el, hogy ez a tartalom márpedig ide is kell. Ide ne kellene?!  

Ebben - már végignéztem - Bandi bá' kalapot emel a kerékpárutat építők előtt.  Én pedig innen Bicskéről küldöm bringás-filmes  Bandinak a Bandi a hegyről című lemezt, hiszen jó látni, ahogy ő tájékozódik  az általunk is sokat járt tájon.     

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása