Klébert Antal természetvédelmi őr - Duna-Ipoly Nemzeti Park -,  9 óra előtt megérkezett a bicskei gólyák fészkéhez, ahogyan az EON kosaras emelője is befutott. A cég egyik kiküldöttje akkor is itt dolgozott, amikor a fészek-emelőt (sokat cikkeztünk ezért), a helyére tették.    

 

 Ma a három fiókát hozta le az őr kosárban, betakarva őket, majd elindult autója felé, aminek motorháztetején "megágyazott" a gólyáknak a gyűrűzéshez. "Személyi igazolványt" kaptak a madarak, Bicske szülöttei, akikről a megfigyelők pontos feljegyzéseket tudnak majd készíteni, számon tudják tartani sorsukat. 

A gólyák az útszélre tett kosárból sem akartak kiugrálni, ahogy a fészekből sem,  inkább lapítottak, mert annyira félhettek.  Szaguk is volt, igazi, természetes, középerős, semmi szintetikus.

Egyenként lettek kiemelve. Mindhárman jól táplált "kölökgólyák", de egyikük láthatóan erősebb volt.    A nyelőcsövéből egyikük egy rakás kishalat bukott ki, volt benne még kárász is. Ezeket Klébert Antal később szintén visszatette a fészekbe, biztos kedvük szottyan még rá.   

Az eseményen sok család jelent testvérekkel. Zsombor, Hanna, Peti - ezeket a neveket kapta végül az idei fészakalj.   

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása