Szembe szél - Akadályozzák a Momentum aláírásgyűjtését Bicskén
Címkék: vélemény választás momentum
2019.08.31. 10:35
A központban lévő hipermarket előtt gyűjtött aláírásokat a Momentum már néhány napja. Egyszer csak kijöttek az üzletből és megértésüket kérve elküldték őket. mert ez magánterület. Úgy tudtam, hogy az közterület.Nem magánterület.
Biztos, hogy a kereskedők önmaguktól nem tették volna meg ezt a lépést, amit a hátuk közepére kívánhatnak. Egy felettük bonyolított, vélhetően pártirodából/pártmobilról indított telefon elég volt ehhez a kiszorítósdi társasjátékhoz.
Arról a helyről van szó, ahol a Fidesz rendszeresen, békésen gyűjthet, kiállhat, minden probléma nélkül. Azok a Kossuth téri zászlók, amik alatt egy félelmetes nagyságú, majdnem félméteres pulttal várták e sajátságos magyar demokráciában részt venni akarók ajánlásait, durván egy vonalban az országgyűlési képviselő irodájával.
A posztszovjet stílusú intézkedésből gyaníthatom. hogy ki volt a kezdeményező - a stílus maga az ember -, de minimum a tudtával, jóváhagyásával történhetett csak meg.
Bicskén egy korábbi önkormányzati választás után eltávolították állásából azt a függetlenként induló polgármesterjelöltet, aki az önkormányzatnál dolgozott. Ez tény. Meglepődve tehát senki nincs.
Ezek ugyanazok.
Meg is fogják talán dicsérni ezért a pragmatikus, hősies, bátor fellépésért - esetünkben a bicskei fiatalokkal szemben, akik arra merészeltek gondolni, hogy politizálnak.
Az elmúlt évek alatt a vallási csoport, könyvárus, virágárus, karácsonyi dísz,-duda,- Fidesz, tűzijáték,-kiskutya elfért ezen a helyen, de ez az 50 cm-es pult egy 22 éves fiatallal, az már nem - írja egy gondolkodó egy bicskei fórumon.
ia
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Friss kommentek