A szelektív hulladék mellett a zöld hulladék áll több száz tonna számra a Zöld Bicske nevű önkormányzati nonprofit kft. telephelyén hónapok óta,  de bizony a kommunálisból is hegyekben állhat. 

zblegi_hirek_ma.jpg

A válogató épületet  úgy veszi körbe a például a teljes működési területen, tehát nemcsak Bicskén összegyűjtött hulladék, mint szigetet a víz.  

A saját szememmel láttam, amint a valószínűleg munkagéppel összetolt szeméthalom tövébe dönti a szállítmányt a jól ismert állapotú autók egyike. Ha mondjuk kb. 2,5 méter magasan van a felső sárga lámpa a kocsin (ezt a Csákvári útról láttam az első cikk előtt), akkor 4-5 méter magas hulladékhegyről biztos beszélhetünk.       

Eszerint a tűzcsaptól kezdve minden be van temetve, ami az épület mellett van. A tűzcsapot mindeközben kiásták, e cikkünk megjelenése után . Örvendetes.  

A Bicskei Szónak már  több ténybemutató cikke tartott tükröt az önkormányzati vezetésnek ebben a témában (is).

Megjelent értesülésünket a helyzetről a cég igazgatója nem cáfolta és nem erősítette meg, érdemben nem válaszolta meg kérdésünket.

Az önkormányzat Bicskei Újságnak nevezett kiadványában, az önkormányzat honlapján egyetlen szó, egyetlen hivatalos magyarázat, tájékoztatás nem jelent meg erről az közügyről.       

A Röviden.hu drón-videója.    

A lerakóba 2010 óta nem lehet hulladékot lerakni. Azóta csak átrakóként funkcionál, legfeljebb 3-5 napi mennyiséggel.
Ezt még Tessely Zoltán ogy. k. alakította így nem sokkal a hatalomra kerülése után.
Akkor most hogy is van ez?! Hogyan alakulhatott ki a képen látható állapot?!

 

ia

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása