Molnos Tamás, Bicskén nevelkedett 2004-es születésű játékosunk nyár óta edz az Oázis SC serdülő országos csapatával. Nagyon könnyen és gyorsan beilleszkedett, hamar megtalálta a közös hangot a többiekkel, és a társaság egyik központi szereplőjévé vált.

img_1966_1.jpg

Már a 6 hetes edzőtábor elején látszódott, hogy jó képességű, szorgalmas játékos, akinek biztos helye van a csapatban. A kondicionális képességei terén csekély lemaradását kitartó munkájával az edzőtábor alatt sikeresen ledolgozta, és a nyáron Mezőtúron megrendezésre került felkészülési tornán már játéklehetőséghez jutott. Ezt követte az Országos Serdülő csapat első bajnoki mérkőzése, ahol már kezdő játékosként ugorhatott vízbe, élve a lehetőséggel, rögtön 2 gólt is szerezve.

img_1965.jpg

Szorgalma továbbra is töretlen, amellyel példát mutat a csapattársainak, rendszeresen ott van az edzéseken, edzőmérkőzéseken, ahol sok lehetőséget kap gyakorlásra. Sokat fejlődött, reméljük ez így lesz a későbbiekben is. Az Oázis csapat egyik oszlopos tagjaként reméljük, hogy a továbbiakban még több góllal és szép játékkal járul hozzá a Serdülő csapatunk eredményeihez.
Gratulálunk és sok sikert!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása