Két férfi és két nő (nagymama, két unoka és egy apa), elmentünk nagybevásárolni délután kettőkor a bicskei Tesco-ba. Családunk központjának, a nagymamának bevásárálását segítettük. 

Mi férfiak a második óra végefelé kapituláltunk.  Erre számítottunk. El is mondták  - de mi nem bírtuk tovább. Kijöttünk leülni a Magyar Füstölt Áruk boltja előtti padra, szemben a Takarékbankkal. Lett is étvágyunk a füstöltek és a savanyúságok illatától. Beszélgettünk. 

Amikor a pénztárhoz  értek - hívtak, mentünk. S már kifelé jövet, régi barátokkal beszélgetve vettem észre, hogy nekem nincs meg a lakáskulcsom. Ne. Megnéztem a padnál Semmi. Gondoltam, mielőtt a pultokban és a pénztárnál kérdezek, előbb megnézzem az autóban. Elkértem a kocsikulcsot Rékától (ő tesómék lánya). Már oda is értem, amikor ő hívott: 

- Gyere vissza, mert azt mondja a hölgy a füstöltös boltnál, hogy egy vásárló  hozzáfordult a padnál megtalált kulccsal. A vevőszolgálathoz irányította, ahol le is adta a kulcsodat. 

Bementem. Előbb a biztonsági őrhöz, hogy hol is van a vevőszolgálat. Tudott is a kulcsról. Ott pedig megkaptam. Mekkora érzés. Köszönöm mindenkinek! Az ismeretlen megtalálónak különösen. Meleg helyzet volt. 

Rövid kabátban voltam, amit a padon ülve csak úgy ledobtam a hátamról. Nem szoktam ennek az oldalzsebében tartani a kulcsot. Kivéve  most. Onnan pottyant ki.  

(Rékának azt azért eljátszottam a végén, hogy nem találom a kocsikulcsot. Nem volt jó poén.)     

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.