Az egyik legkedvesebb,  ha nem a legkedvesebb tanítónkra emlékszem, ha Gizi néni jut eszembe. Nagyon kedves, segítőkész volt, sokat mosolygott és kezdetben azt hittem, hogy ez azért volt így, mert Feri bácsi, aki az ő férje és a mi apukánk ismerik egymást, hiszen mindketten a Mányi Összetartás MGTSZ-ben dolgoztak.

Ezt a tévesnek bizonyult feltételezésem azért kellett elvetnem 6-7-8 éves korom körül, mert Gizi néni minden gyerekkel ugyanolyan kedves volt, mint velem. Ezt végül egyáltalán nem sajnáltam senkitől.  Az hiszem, nem tanított minket, "csak" helyettesített, mintha "csak" délután lett volna velünk a napköziben, "csak" ebédeltetett, "csak" a szünetben felügyelt az udvaron. "Csak." Amikor az utcán találkoztunk, ugyanazt a mosolyt láttam a visszaköszönésben. Ezt is őrzöm meg. 

Segesdi Gizella 1939-ben született Mányon földműves családban. Gyermekkorában a kemény munkához szokott, mert segítenie kellett a család önellátásában a II. világháború utáni ínséges időkben.

Az általános iskolai tanulmányait Mányon, a gimnáziumot Bicskén végezte.
Bicskén ismerkedett meg Molnár Ferenccel. Kapcsolatukból 1961-ben egy életre szóló házasság lett.

A gimnázium után a Balassi Bálint Tanítóképző Főiskolát végezte el. Első munkahelye 1959-1968-ig a Mányi Általános Iskola volt, ahol alsó tagozatban magyar tantárgycsoportot tanított és néhány évig igazgató-
helyettes is volt.

1968-ban a Bicskei Általános Iskola „kisiskola” épületében kezdett dolgozni, ami a 2. sz. Általános iskola lett, majd mint a Csokonai Vitéz Mihály Általános iskola tanítója ment nyugdíjba 1995-ben. 
Szakszervezeti titkárként és 3 évig igazgató-helyettesként is dolgozott.

Egy gyermekük született, akinek minden tőle telhető ismeretet, nevelést megadott. Ahogyan tanítványait is, igyekezett felkészíteni az élet kihívásainak magas színvonalon történő megfelelésre. A nyári
szüneteket kirándulások és múzeumlátogatások töltötték ki. Fontos volt a zenei és idegen nyelvi különórákkal elsajátítható műveltség megszerzése is.
Diákjai közül a tehetségeket a Zeneiskolába küldte, ahogy a tehetséggondozást mindig is a legfontosabb feladatnak tartotta. Szívesen felkészítette és rendszeresen indította tanulóit az iskolai „Ki mit tud”-okon versekkel,
dalokkal, színdarabokkal.
Nyugdíjba vonulása után sokat kirándult, szövéssel és kerámiák készítésével foglalkozott három unokája nagymamai gondoskodása, tanítása, nevelése   mellett.

Évekig odaadóan segített beteg unokája ápolásában.
Élete utolsó éveiben méltósággal viselte súlyos betegségét.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.