A hosszú folyosókat és a tágas udvart is beérő hangjára, nem lehetett nem megállni. Vigyázzban, mert akkoriban még ez volt a szokás. Pedig nem volt nagydarab ember. de a hangja..!

Minket ugyan nem zavart, mert pont azt tanította amire ma is ugyan nagy szükség lenne. Ha kell tudjunk megállni, ha kell tudjunk indulni...De főleg cselekedni.

 Mi is az a „kutyogató”?

 Egy ősi halász-horgász szerszám, amivel a víz felszínét ütögetve úgy föl lehet hergelni a harcsát, hogy az még a csónak szélébe is beleharap.

Matematika órán tudtam meg ezt is, mint oly sok mást, például önmagamról. Nem tudtam elfelejteni.

Nem félreérteni, nem magamról írok!

Hanem arról a belső útról amin egy tanár az én ifjúi életem érintésével végigment...és én végigmentem az Ő tanársága által.

Felsőssé válva, bizony nem brillíroztam a magaviselet nagyon nehéz tantárgyában. Erősen bukásra álltam és még most is magam előtt látom Anyám elkeseredett arcát, miközben „a Borbély” viselt dolgaimról tájékoztatta. Ötödik első félévében ezt mondta :..”még a rosszak között is legrosszabb”. Nem mondhatnám, hogy tisztán értettem mire céloz, de gondolom, pont ez volt a baj.

Anyám csüggedt arccal hazavitt, MZ motoron, de azért iskolába másnap is mennem kellett.

A matematikához hülye voltam, az is maradtam, viselkedni pedig az akkori iskola és benne a „Borbély” megtanított.

Teljesen mindegy, hogy hogyan, volt abban jó szó is jócskán, meg olykor rossz szó is, mert én azért is megdolgoztam. Úgy csinálta, ahogy hitt benne és működőképesen, hatékonyan.

Öttől nyolcig, úgy hogy hatodikra már sem Ő, sem én, sem anyám nem emlékezett az előző évek erősen véleményes „viselkedésformáira”.

Nem hinném, hogy tudatosan, a lélek elemezgetésével csinálta volna. Nem, semmiképpen..csak észrevette a felnövést...soha nem utalva a saját szerepére, aztán, tudomásul vette.

Hogy mennyire?

Utolsó évben, nyolcadikban mikor szétröppen az ifjúság, a fülembe jutott egy párbeszéd, ami közte és egy hetedikes, nagyon szép lány között zajlott.

Jóska bácsi azt mondta: "Én csak azokat buktatnám meg, akiket szeretek."

A kérdésre válaszul pedig, hogy ki lenne az, kimondta az én nevemet.

Idáig jutottunk...azon a belső úton.

Így nem hallgat el a „kutyogató” az emberek szívében...hanem kuttyogtat sokáig, több mint 40 évig... és még tovább.

Megpihenést Jóska Bácsi az égi katedrán!

Egy tanítvány 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.