Az alábbi információkat adta a MÁV-START Zrt. a Bicske Szó alábbi kérdésére: 

"A www.bicske.blog.hu helyi híroldal szerkesztőjeként kérem szíves segítségüket. Bicske alsó vasúti megállóhelyen egy mobil vasúti pénztárt állítottak fel (ami ugyan lépcsőzete miatt a mozgáskorlátozottak számára nehezen megközelíthető, de nyilván a MÁV munkatársai segítenek, ha kell.).
Érdeklődöm, meddig marad ez az új jegypénztár Bicskén, mit tervez a vasút a régi épülettel? Marad? Felújítják a régit? Lebontják a "bakterházat"? Teljesen újat építenek helyette? Mikorra, mekkora költséggel tervezik ennek elkészítését."

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság válasza: 

Bicske alsó megállóhelyen jelenleg, ahogyan Ön is fogalmazott egy mobil vasúti pénztár, úgynevezett konténerpénztár áll az utasok rendelkezésére. A megállóhely épületében korábban működő pénztár több technológia szempont miatt már nem felelt meg a működési feltételeknek, emiatt került konténerpénztár felállítására. Ezek a pénztárak megfelelnek a hatályos rendelkezéseknek és teljesítik a működési feltételeket, így a vasúttársaság több helyszínen is használja őket. Van olyan helyszín, ahol állandó jelleggel működnek, de előfordul, hogy egy-egy rendezvényre, például a Sziget Fesztiválra kerülnek üzembe helyezésre. A konténerpénztár nyitva tartása Bicske alsó megállóhely esetében is az utasforgalomhoz igazodik, reggel 6:15-től, 17:55-ig áll az érdeklődők rendelkezésére, és ugyanazok a jegytípusok és bérletek válthatóak meg itt, mint a korábbi pénztárban. A mozgáskorlátozott utasainknak nagyon szívesen segítenek a helyszínen a kollégák a vásárlásban, illetve a számukra is lehetőséget nyújt menetjegyvásárlásra az elektronikus jegyértékesítés, amely által otthon is kinyomtathatóak a vasúti jegyek, vagy a vonatok fedélzetén a telefonokon is bemutathatóak a jegyek QR-kódjai. A pénztár áthelyezése ebben az esetben hosszú távra szól, a régi épület felújítását a MÁV Zrt. a közeljövőben egyelőre nem tervezi. Bicske alsó megállóhelyen az új felvételi épület építésére a Biatorbágy-Tata vonalfelújítás EU projekt keretében kerülhet sor, amely lehetőséget adhat majd a pénztár épületen belüli ismételt elhelyezésére - zárul a bicskei utasoknak szóló tájékoztatás.

ia 



Állunk a Homály teraszán, nézzük a katolikus templom állványozott tornyát egy idősebb bicskei úrral.  

- Sokkal jobban kifejeződik ezzel az állványzattal, hogy valójában micsoda monstrum is ez a 38 és félméteres torony - jegyzem meg halkan.

- Nagyon megcsinálták. A Bazilikán, az Operaházon is ők dolgoztak. Tudtad?  - mondja szemlélődő társam és így folytatja: 

- Imre atya azt mondta, idézem: "Én biztos, hogy felmegyek a toronyra. Nem sok plébánosnak van alkalma, hogy testközelben átölelje saját temploma keresztjét."  

A Bicskei Szó örömmel közölné Varga Imre plébános úr panoráma fotóit akár az egyházközség honlapjáról átvéve szigorú és igazságos forrásmegjelöléssel.  

 

  Izing 

emberek a földön kívül.jpg

Részletek....

A Bicskei Szó olvasói nevében fogadja ezeket a zenéket csak úgy, mert miért ne - és persze, jó munkát kívánunk! 

 

 

 

 

 

 

   Részletek a Bunkermúzeumban....

Pilisi aranyeső

Címkék: sport kempo dhkse

2013.10.09. 13:35

jókempókép.jpg

 

A DHKSE kempós csapata október 5-én szombaton, Pilisben a Kempo Magyar Bajnokság Gyerek, Serdülő Korosztály 2. fordulóján vett részt, ahol a kis létszámú csapatunk mindössze hat versenyzővel szép teljesítményt nyújtott.

 

A bajnokságon 12. klub képviseltette magát és több mint 90 versenyző mérte össze erejét és tudását a jó hangulatú versenyen. A délelőtt folyamán a technikai számok és a szíves vendéglátásként kapott pincegulyás után a küzdelmi számok következtek.

Amilyen számban csak elindult a DHKSE bármelyik versenyzője ott érem is született.

A technikai számokban, fromagyakorlatban Tuska Éva ezüst, Orbán Kata és Orbán Eszter aranyérmet szerzett. A küzdelmi számok közül chikare-ben Rácz Balázs, Fülöp Krisztián, Tuska Éva, Orbán Kata és Orbán Eszter aranyérmet, Kristek Szabolcs bronzérmet szerzett, míg light-contact-ban Fülöp Krisztián és Orbán Eszter aranyéremmel gazdagította a gyűjteményét. Eszter ezzel a kupa legeredményesebb lány versenyzője címet is elnyerte. Külön öröm volt, hogy frissen avanzsált bírónk Orbán Szabolcs is remekül helyt állt a verseny alatt. Metzger Antalnak - egyesületünk elnökének - pedig köszönjük a kíséretet és a támogatást amit a versenyzőinknek nyújtott.
A verseny végén még egy meglepetéssel is gazdagodtunk, hiszen kiemelkedő teljesítményünkért a klubok versenyében a második helyért járó kupát is hazahozhattuk.

Ahhoz, hogy a Fidesz nyerjen, meg kell adni a tiszteletet mindenkinek, nem lehetünk nagyképűek, pökhendiek, nem sérthetünk senkit a méltóságában. Ez a pártnak nem csak a választók megnyerése, hanem önmaga miatt is fontos - hangsúlyozta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. 

A bicskei római katolikus Szentháromság templom felújítás alatt álló külső falfelülete, teljes homlokzata a 38,5 méter magas toronnyal együtt 1400 négyzetméter. A torony magassága villámhárítóval együtt  38.5 m. 

A gyönyörűen megújuló tető 600 négyzetméter – tudtam meg az építésvezetői főhadiszállássá változott oratóriumban. 

Varga Imre esperes úrral  plébánián folyatott beszélgetésünkben kirajzolódott, hogy Bicske városának
nem kerül egyetlen költségvetési forintjába sem a templom felújítása. Bicske város szakemberei pályáztak sikerrel a Széchényi Terv 200 millió belváros rehabilitációra felhasználható pályázati forintjára, melyből 35 millió forintot a Bicske belvárosát meghatározó katolikus templom felújítására szánnak.

Mint azt már a Bicskei Szó is hírül adta, az Európai Uniós háttérrel rendelkező Új Széchenyi Terv Közép-Dunántúli Regionális Operatív Program támogatási rendszer keretében a KDOP-3.1.1./B-12 jelű, „Értékmegőrző és funkcióbővítő város-rehabilitáció a 10000 fő feletti és20000 fő alatti városokban” című pályázaton nyert Bicske. „Bicske város központi akcióterületén értékmegőrző és funkcióbővítő beruházások megvalósítása” című pályázat
összege: 198 564 053 Ft. A pályázat keretében az alábbi fejlesztések valósulhatnak meg:

1. Városháza bővítése

2. Katolikus templom homlokzat felújítása

3. Református parókia homlokzat felújítása

4. Hősök tere átépítése

5. „Fiatalok Háza” kialakítása a volt mozi épületében

A Székesfehérvári Egyházmegye 24 millió forinttal, a hívektől származó összeggel toldotta meg a beruházást egy olyan tárgyaláson, melyen Spányi Antal püspökkel Varga Imre esperes és Tessely Zoltán polgármester folytattak megbeszélést.
A 35 millió város által megszerzett pályázati forintból a templom homlokzata újul meg. A Székesfehérvári Egyházmegye által biztosított 24 millióból a templomunk teteje épül meg – toronysisakkal, villámhárítóval együtt.

Szántó János polgármester közvetlenül 2008 nyarán bekövetkezett halála előtt is folytatott tárgyalásokat a templom felújítása érdekében 2007-től.

A tervdokumentáció el is készült.

Annak idején abban maradtak Spányi Antal püspök úrral, akivel kifejezetten jó személyes kapcsolatuk alakult ki, hogy a költségek egyik felét a város, a másikat az egyház állja. Akkor 15-15 millió forintról volt szó. A város valószínűleg forráshiánya miatt végül nem tudta megkezdeni a munkálatokat 2008-ban. Az idei folytatásnak éppen itt az ideje és tény: Bicske város költségvetését a most is zajló felújítás egyáltalán nem veszi igénybe.

A három évszázados templomot a katolikus egyházközség mai tagjai saját erejükből renoválgatták. Templomunknak egyes források szerint nincsen alapja. Falai köré földet hordtak, azt pedig körbekövezték eleink. Ezt nevezzük a templom bástyájának. 

A kivitelezés érdekében közbeszerzési pályázatot írtak ki. Tizenöt cég jelentkezett, végül három maradt versenyben. Az Alp-Inter Magasépítő Kft. nyert. 
A cég hazai referenciái:

Magyar Állami Operaház felújítása: kupola
acélszerkezet szerelése Budapesti Szent István Bazilika felújítása (1985-2003.): speciális
állványok, tető héjalások, acélszerkezetek, párkányok készítése, homlokzati és oltár szobrok
le- és visszaszerelése, tornyokba a harangok beemelése Rózsák terei Árpád-házi Szent
Erzsébet plébániatemplom: külső homlokzat és a belső tér felújítása, díszvilágítás szerelése
Esztergomi Szent Adalbert Főszékesegyház: kupoladob alatti főpárkány, kincstár feletti tető
felújítása, kupola körüljáró kialakítása, szigetelés Angyalföldi (Béke téri) Szent László
plébániatemplom: toronycsúcs felújítása, teljes tető és homlokzat felújítás Ráckevei Szent
Imre általános iskola: új tornacsarnok építése és az udvar felújítása Szigetújfalu, római
katolikus templom: új barokk ácsszerkezet építése és héjazat csere Székesfehérvár, Püspöki
palota: tető teljes felújítása, részleges belső felújítás Székesfehérvár, Arany János u. 1. szám
alatti műemlék épület: teljes felújítás Székesfehérvár, Ferences templom: tető és altemplom
teljes felújítása Bakáts téri plébánia: átalakítási munkák I. ütem Esztergomi Püspöki Palota:
aula felújítási munkái Thököly úti, Rózsafüzér királynéja plébániatemplom: belső felújítás,
boltozat statikai megerősítése Budavári Püspöki Palota: tető felújítás, konyha korszerűsítés,
lovag terem felújítás Rózsak terei plébánia: belső felújítás, homlokzat és tető felújítás
Belvárosi Szent Mihály plébániatemplom: urnatemető kialakítása Budapesti Szent István
Bazilika: altemplom és urnatemető kialakítása Thália színház rekonstrukció ÉPÍTŐIPARI
NÍVÓDÍJ: színpad feletti födém és acélszerkezetű tető gyártás–szerelés, színpadtechnikai
acélszerkezetek komplett szerelése Angyalföldi (Béke téri) Szent László plébániatemplom:
urnatemető kialakítása WESTEL mobil telefon rendszer: 50-80 m-es acél tornyok gyártása,
helyszíni szerelése Óriás reklámfelületek gyártása, helyszíni szerelése Petőfi Irodalmi
Múzeum: homlokzat tisztítás Szent Vince plébániatemplom (Haller tér): homlokzat tiszítás,
tető felújítás.

Sokakat foglalkoztat a bicskei római katolikus temető kerítésének állapota. A szerkezetet a háború után öntötték ki teljes hosszában mai formájában.  
Forróságban kitágul és úgy hat, mintha dőlni készülne a járdára, az azon közlekedőkre avagy a tövében parkoló kocsikra. Látta statikus, megtörtént a műszaki felmérés, miután kiderült:nem fog kidőlni, amit meg kellene tenni, az a következő: belül a kerítés tövében újra tömíteni kell a talajt, néhány helyen renoválni. A kifolyások tüneti jellegűek. (Számos városlakó között tarja magát az a vélemény, hogy új kerítés kell - A szerk.)  
- Meg kell varrni – mondta Varga Imre plébános, akinek tervei között szerepel a Bicskei Római Katolikus Egyházközség Ingatlanjaiért Alapítvány létrehozása. Ezzel lehet pályázatokat nyerni, figyelik is a www.palyazatmenedzser.hu oldalt.

Szeretnék rendbe hozni a kápolnát is, ahol mi bicskeiek annyi szeretett családtagunkat sirattuk már imára kulcsolt
kézzel.
Az anno Kalmár János által építtetett kápolna meszelése megtörtént, Imre atya kiemeli a Bicskei 188. számú Shvoy Lajos Cserkészcsapat erőit, akik a ravatalozó padlásán tiszteletreméltó alázattal, kompromisszum nélkül közel ötven zsák galambürüléket zsákoltak, kiganéztak sok-sok év madarai után, és egyszer s mindenkorra lezárták a padlás főhomlokzati szellőzőjét.
A döbbenetes mennyiségű galambpöttyök kapcsán derűsen azt feszegettük, vajon mennyi év, mennyi galambgenerációja, mennyi példánya kell ötven zsák galambsalakhoz – amiben persze volt más is… De ne részletezzük. A cserkészek ledolgozták onnan, Bernwallner Feri bácsi pedig teherautóval állt elő és elszállították. 

A kápolna homlokzatára helyezett márványtáblákon kőbe vésve olvashatók a helyi katolikus családok hősi halált halt tagjai:
Adamek József, Albrecht Péter, Ábel Mátyás, Bacsa József, Bammer Ferenc, Bammer János,
Bammer József, Bankó Ferenc, Bába Ferenc, Blaskó János, Blaskó Lajos, Borsos József, Boros András, Bukó György, Bukó István, Csajka Antal, Dobos János, Elbert József, Eliás József,
Erdélyi József, Fischer Ferenc, Földes János, Frész Ferenc, Gaszt Ferenc, Gulyás Antal, Gulyás 
István, Hack Engelbert, Halász Mihály, Homoródi Győző, Horváth György, Horváth Mihály,
Izing László, Izsó Gyula, Juhász Gábor, Juhász Mihály, Juhász József, Jely Ferenc, Jely Endre,
Jelynek Antal, Jakab Ernő, Járóka József, Kalmár György, Karle Antal, Károlyi Sándor, Kecskés
József, Keller György, Kemény György, Király József, Klébert Ferenc, Klébert János, Kobor
András, Kovács Ignác, Kovács István, Kovács János, Kratochwill Mihály, Krausz József,
Kummer Károly, Kutrik Imre, Léber Jakab, Lengyel Mihály, Lipp János, Liptai József, Lutring
István, Máthé Ferenc, Máthé Kálmán, Máthé Márton, Mészáros István, Metzger Ferenc, Mike
István, Mohos Mihály, Muravcsik János, Mórocz Miklós, Nabilek János, Nabilek Márton,
Nabilek Sándor, Naszály Ferenc, Pálffy János, Pirkhoffer József, Palkovics Ferenc, Pirkoffer
Antal, Pekk András, Pekk Mihály, Pertl Mihály, Prel Károly, Pulai Ferenc, Pusztai Antal, Regedei
József, Reinherdt Ferenc, Rózsa Ede, Rusznyák István, Sándor István, Schléger János, Schmidt
Ferenc, Schulek József, Schulz Sándor, Sebestyén József, Simon Ferenc I., Simon Ferenc II.,
Sollázó Frigyes, Sringinzeisz József, Stein Győző, Straub Károly, Straub Márton, Szabó Antal,
Szabó Imre, Szabó István, Szabó Lajos, Szabó Mihály, Szauer Károly, Szám Antal, Szűcs Antal,
Tapiai György, Tatai János, Tilmann Jenő, Tulitz József, Vargha István, Vörös József, Weigl
József, Zengei József

A sírhely-megváltások díjaiból – mint azt Varga Imre esperes úr hangsúlyozta -, minden fillér a temető üzemeltetésére költődik. Nem két forint. Sírok közötti terület gondozása, kaszálás,hó-munka, szemétszállítás. karbantartási munkák, vízdíj, parcella-kialakítás, elhanyagolt sírhelyek rendben tartása, temetőgondnok foglalkoztatása stb.
Különös dolgot tudtunk meg, kérjük figyelmes olvasóinkat, a következőket ne hagyjuk: a temető szeméttárolóiban gyakran megjelenik háztartási és ipari hulladék. De nem ám csak tojáshéj és paprika csumája, hanem vécécsésze, rossz tévé…

Kőből épült tároló is lesz, ha lesz rá pénz. Egyelőre csak erre volt erő. Sajnos nem megy minden egyszerre. 

A ravatalozó kápolna mögötti vörös téglás kis kápolna is az egyház tulajdona. Ebben nyolcvan darab urnafülkét tervez létrehozni az egyházközség. A fedőlapokat, melyek egyformák lennének a közös tér érdekében, előre meg lehetne váltani. 

Ehhez kapcsolódva kérdeztük, mi lesz a földi maradványokkal, idejében meg nem váltott sírhely esetén.   

Megtudtuk, hogy természetesen az ott nyugvó elhunytak maradványai ott maradnak mélyebbre helyezve, megfelelő földréteggel elfedve teszik lehetővé az új koporsó befogadását.
De megtehetné azt is, hogy közös sírba - osszáriumba - helyezi át a maradványokat, de ezt Bicskén a római katolikus temetőben kegyeletből nem gyakorolják. Sőt, a nyilvántartásukban is megmaradnak az elhunyt adatai és
nyughelye.

Terveznek új vízvételi helyet építeni a temető hátsó felébe is.

A mészkő keresztről korábban jó szándékkal gondoskodni akarók vízzáró festéket vittek fel, aminek következtében
a mészkő kereszt táskásodni, hólyagosodni kezdett, hiszen nem tudott lélegezni. Statikailag rendben van. Ipach László kőfaragó mester renoválta. Erre az egyházközség 480 ezer forintot gyűjtött össze, a többit a mester tette hozzá saját erejéből. November elsején pénteken 17 órakor a ravatalozónál tartott mise után Varga Imre megáldja a felújított keresztet. 
Ipach László és más adományozók által az I. világháborús hősi halottak cserkészek által rendben tartott sírkertjébe felállítják a gránitkeresztet. Varga Imre esperes úr a Honvédelmi Minisztérium illetékeseihez fordul a hősi temetkezési hely méltó kiépítése és fenntartása végett - együttműködést kérve.

Izing Antal 

Ír az olvasó

Címkék: ünnep köztisztaság

2013.10.08. 14:54

Október 6-án, nemzeti ünnepünkön készítette ezeket a fotókat olvasónk, a város szívében. Ezeket a mondatok fűzte a látottakhoz.  

 56 fotó1.JPG

 

Hol van az a hely ahol Bicskén legalább az ünnepek előtt kitakarítják szeméttől, gaztól, kórótól a területet? Nyáron szinte senki nem locsolta az amúgy a város pénzén vett örökzöldeket. Akad ami kiszáradt, de továbbra is "díszeleg"! Gyomoktól meg nem tisztított terület lett eme gyönyörű 1956-os emlékmű környezete. Nyáron is ott az az egy-két száradófélben levő kóró,mely most is megtalálható. Szóval az
az érzésem, hogy le van sajnálva minden itt és ez csak kicsi tükörképe a város állapotának. Kik a felelősök?  

fotó 256.JPG

Aki ragaszkodik a haragjához....

Címkék: irodalom

2013.10.08. 10:47

parazs_1381221972.jpg_526x394

A Készenléti Rendőrség járőrei voltak azok, akik 2013. október 7-én este fél tízkor Bicske, Szent István úton intézkedtek egy férfivel szemben. A 32 éves nagyegyházai lakos, amikor a rendőrök ellenőrzés alá vonták, ruhájából kivett két kisméretű tárgyat, majd eldobta azokat. Kiderült, hogy két nylon tasak volt. Egyikben fehér színű por, míg a másikban zöld színű növényi törmelék. A férfitől a járőrök a kábítószer gyanús anyagokat lefoglalták, majd a személyt mintavételre állították elő - írja közleményében az FM RFK.

"Kinek is kellene távozni?"

Címkék: vélemény óvoda

2013.10.07. 23:30

Az óvodából távozó két kiváló óvónő szomorú története, akik ketten együtt összesen ötvenkilenc azaz 59 éve dolgoztak gyerekeinkkel-gyerekeinkért Bicske szívében - egy Olvasónk kezébe tollat adott, hogy levelében leírja nekünk véleményét. Bizalmát köszönjük. 

"Szia! Kérlek, hogy levelemet nevem nélkül tedd közé a bicskei blogon, ha úgy gondolod. A bicskei óvodában kialakult helyzettel kapcsolatban szeretnék írni. De nem szeretném, ha a nevem, kilétem kiderülne, mert az én gyermekem is ebbe az oviba jár. Nagy sajnálattal értesültünk mindarról, ami történt. Úgy érzem minden szülő nevében beszélhetek, mikor azt írom le Neked - elnézést  tegezésért, miközben nem ismerjük egymást -,  hogy a sírás környékezett annak hallatára, hogy ezen két óvónéni távozik a csoportból. Mindenki feltétel nélkül bízott bennük, szerettük, mindennapi kapcsolatban álltunk egymással, s úgy érezzük nagy veszteség számunkra az elvesztésük. Mégis, nem mi szülők, hanem a gyermekek szenvedik meg mindazt, hogy ŐK távoznak az intézményből. Megszokták őket, hozzájuk nőttek, szeretetteli légkört teremtettek nemcsak a gyermekekkel, de velünk szülőkkel is. Szerettük, szeretjük őket mind a mai napig. Köszönjük a gyermekeinkre szánt idejüket, türelmüket, meghajlunk a munkájuk előtt, melynek gyümölcseit nap mint nap élvezhettük a gyermekeink által. Tiszteljük őket azért, mert megtették ezt a nem mindennapi lépést, hogy az utolsó évben mennek el, mert felismerték mindazt, hogy ilyen áldatlan vezetési rendszerben érdemi, nevelői, pedagógiai munkát nem lehet folytatni anélkül, hogy a gyermekek ne érzékelnék a  feszültséget, ami az óvodavezetés és közöttük van. Fejet hajtok előttük emiatt, s becsülöm őket! Az óvodavezető asszony mai nap adott levelét a saját vezetőségét lejáratónak tartom, mert nem magyarázkodni kellene, hanem érdemi vezetői munkát végezni. Felismerni azt, hogy bár lehet valaki jó óvónő, de nem biztos, sőt, jelen körülmények is igazolják, hogy a tagóvoda vezetésében olyan emberek vesznek részt, akik nem a beosztásuknak megfelelően, nem a gyermekekért végzi mindennapi munkáját. Talán el kellene gondolkodnia azon, kiben van a hiba. Hogy mi is az, amit rosszul csinálnak. Hogy talán hány kollégájuk megy még el a lelkileg frusztrált helyzet miatt? És legfőképpen azon, miért is nem jön ide óvónő? Lehet itt színezni a dolgokat, új tornaszoba,stb. Kell. Tetszik nekem is, a kicsiknek is. A Bicskei óvoda történetében mindig is építkeztek, újítottak. Így van ez rendjén. Kötelesség. De módszeresen lehetetlenné tenni, elüldözni  megbecsült óvónőket?! Úgy beszélnek velük, olyan viselkedést produkálnak velük szemben, ami megengedhetetlen. Sajnos a legnagyobb gond mégis az, hogy ezen emberek mind a mai napig a helyükön maradhatnak.

 

Kinek is kellene távozni? Nem nekik kettejüknek. Nem nekik, bicskeieknek kellene Bicskéről elmenniük, hiszen ők  hivatásukban már tisztességgel letettek valamit a település asztalára.   

 

De ez a probléma nem most, nem hétfőről keddre alakult ki. Szépen forrt, erjedt már  a felszín alatt, mióta a mindenki által szeretett és nagyra becsült óvodavezető - Bócsiné Babi távozott helyéről. A helyébe olyan emberek kerültek, akik a küllemre, külcsínre adva hajtják maguk malmára a vizet, keresztülnézve rajtunk szülőkön, de legfőképpen a gyermekeken. Azóta érlelődik ez, s lesz még ennek folytatása is... Idézve  családtagom, "Olyan ez, mint a Rákosi rendszer, nem baj, ha nem jól csinálja, lényeg hogy hű a párthoz". Sajnos ezen kort érjük most is! És ez nagyon is igaz a  mostani bicskei óvodai vezetésre, melyet a mai levelükkel bizonyítottak is... Ma ugyanis minden érintett szülő kapott egy zárt borítékot, talán mert nálad a Bicskei Szón is megjelent egy okos szülői komment, miszerint ki fogja megmagyarázni ezt a helyzetet? Ki néz a szemünkbe?  De sajnos mindenki félti a gyermekét, állását, s nem fog velük szembekerülni, mert sok itt a "sógor-koma-jóbarát" a hatalmaskodók között. Mindenesetre, köszönjük Óvodavezetés!"

Kuvasztalálkozó Csabdin

Címkék: kutya program csabdi

2013.10.07. 14:45

kuvaszok_1381149827.jpg_1228x1742

Bicskei Könyvtári Napok

Címkék: program könyvtár

2013.10.06. 16:48

Bicskei Könyvtári Napok a Nagy Károly Városi Könyvtárban

2013. október 7 - 13.

Október 8. (kedd) 10.00
Babaolvasó

a Borsóka baba-mama klubbal közös szervezésben

Programból:

- Babanapló, baba olvasójegy ajándékozása az újonnan beiratkozó 3 év alatti kisgyermekeknek
- Gyakorlati tanácsok a korai mozgásfejlesztésről
- Magocska-dalocska ízelítő

Előadó és foglalkozásvezető: Kerekesné Vincze Judit

Október 8. (kedd) 16.00
Nagyi-unoka könyves délután

Közös olvasás, kvíz játékok, mese-puzzle, találós kérdések a gyermekkönyvtárban

A nagyszülőknek és unokáiknak ingyenesen beiratkozási lehetőséget biztosítunk!

Október 9. (szerda)
„Szív küldi”

Küldj egy üzenetet, gondolatot vagy idézetet barátodnak, ismerősödnek, példaképednek a könyvtári üzenő falon keresztül!

Október 9. (szerda) 17.00
„Szülőként újra iskolás lettem! Elszúrtam?”

Az óvoda, az iskola és a szülő kapcsolata
Helyismereti este a Nagy Károly Városi Könyvtárban

Előadó: Kulcsár Mihályné bicskei fejlesztőpedagógus

A helyismereti esték keretében bemutatkoznak a bicskei Neuro-Logo-Ped. Kft. munkatársai.

Október 10. (csütörtök) 17.00
„Káprázat az élet! - Utak és ösvények”

Író - olvasó találkozó Schäffer Erzsébet íróval.

Schäffer Erzsébet hazánk egyik legsikeresebb női írója, Prima Primissima és Pulitzer emlékdíjas, az 1990-es évektől a Nők Lapja munkatársa.

Sok szeretettel várunk mindenkit könyvének bemutatójára.

Október 11. (péntek) 10.00
Mindannyian mások vagyunk

Programból:

- A Baptista Szeretetszolgálat „Fogd meg a kezem” Napközi Otthon lakóinak könyvtárlátogatása, kézműves foglalkozások, olvasás, közös beszélgetés
- A Kapcsolat Központ bemutatkozása és kihelyezett fogadóórája
- A másság elfogadását segítő játékok: közlekedés kerekesszékkel, a jelnyelv alapjainak megismerése

Október 11. (péntek) 17.00
Emberek a Földön kívül

Ismeretterjesztő előadás az űrrepülésről, űrkutatásról

Előadó: Horvai Ferenc csillagász, a Magyar Űrkutatási Intézet munkatársa

Az előadást követően derült égbolt esetén távcsöves bemutatóra lesz lehetőség a könyvtár udvarán.

Október 12. (szombat) 10.00
Egészséges Bicske program keretében

Lovasné Báder Katalin bemutatóval és kóstolóval egybekötött gasztronómiai előadása

Október 13. (kedd) 10.00
Családi Könyves Vasárnap

a könyvtárban

Programból:

- Megbocsátás napja, a késedelmi díjak elengedése
- Ingyenes beiratkozási lehetőség
- Könyvturkáló
- Kvíz, totó, könyvtárosok játéktára, kézműves programok
- Táncbemutató és táncház a Csillagszemű Tánccsoport bicskei csoportjával Mayer Orsolya vezetésével
- Szépenszóló Fütyöri bábelőadás az Álomzug Társulás előadásában.
Meséli, dalolja és előadja: Tóth Krisztina

A könyvtár 10-18 óráig rendkívüli nyitva tartással és programokkal várja a családokat!

TALÁLKOZZUNK A KÖNYVTÁRBAN!

Anyu, karót kaptam fonetikából

Címkék: iskola

2013.10.06. 16:34

A szóban forgó dolgozat legjobb tudomásunk szerint a bicskei Szent László Általános iskolában íródott. A pedagógus egyébként kiváló, az iskola egyik legjobbja, ez az egyetlen eset azért kapott ekkora nyilvánosságot, mert megjelent a dolgozat egy közösségi oldalon.  

Az utolsóként kivégzett 46 éves gróf Vécsey Károly friss házasként állt az akasztófa alá. A magyar-osztrák arisztokrata családból származó katonatiszt későn nősült. Két hónappal a fegyverletétel előtt vette feleségül szerelmét, a francia származású Caroline Duffaud-t. Amikor megismerkedtek, az asszony egy német földbirtokos felesége volt, akitől kislánya is született. A korban csak rendkívüli esetben és igen hosszadalmas procedúra után engedélyezték a válást, de a szerelmes Vécsey '49 nyarán kérvényezte a vallás- és közoktatásügyi miniszternél szeretője házasságának mielőbbi felbontását.
Az esküvőre a válás kimondása után nem sokkal egy katonai táborban került sor, s nászút helyett a feleség a Temesvárt ostromló seregbe kísérte el a férjét. Németül, a félig osztrák Vécsey anyanyelvén beszéltek egymással. Feljegyezték, hogy a férj rendkívül megszerette és sajátjaként kezelte a feleség előző házasságából való kislányát, Gizellát is. A harcok során elszakadtak egymástól, csak az aradi börtönben találkoztak újra, hogy a kivégzés előtti napon elbúcsúzhassanak. Vécsey az ítélet végrehajtása előtt egy órával írta meg búcsúlevelét feleségéhez: „Drága, imádott Linám! szeretett, erényes, legkedvesebb feleségem! Látom, ez életem utolsó pillanata – meg kell halnom, tehát még egyszer Isten veled, óvjon Isten, vezessen minden lépésedben – utolsó leheletem, Lina, hogy odaát egy jobb életben bizonyosan újra egyesülünk. – Isten veled, jó lélek; és bocsáss meg mindazért a fájdalomért, amit talán akaratlanul is okoztam neked; csókollak, csókolom kedves lányomat – lányodat –, Gizellát. Isten veled. Október 6., reggel 6 órakor: Szerencsétlen Károlyod.”
Vécsey császárhű apja megtagadta a fiát, és súlyosabb ítéletet kért a bíróságtól. Ezért kellett a tábornoknak végignéznie minden társa kivégzését, mielőtt rá is sor került. Neki már nem volt kitől elbúcsúznia, ezért egykori személyes ellensége, Damjanich János holttestéhez ment oda, és megcsókolta a kezét. Vécsey tetemét az osztrákok nem akarták kiadni özvegyének. Ezért a holttestet Caroline egy barátnője segítségével kicsempésztette az aradi várból, majd titokban eltemette férjét. Soha nem ment férjhez újra, de Magyarországot sem hagyta el. Élete végéig pereskedett a család birtokaiért de csak Arad után 50 évvel kapta vissza az őt megillető földeket. Mindez egy évvel a halála előtt történt. Az egykori francia lány magyar özvegyasszonyként halt meg 1900-ban.

Nyáry Krisztán 

Vármentő nap Vitányban

Címkék: vértes vitány

2013.10.05. 22:24

vitany_okt_26_1381004591.jpg_678x960

Bicskeiek lévén kézenfekvő, hogy Aradi Hőseinkre emlékezvén - tekintettel településünk Batthyányakhoz kötődő történetére - Batthyány Lajosra is emlékezünk október 6-án.  A Nyugat 1910-ben megjelent 18. számában Halász Imre (Kolta, 1841. október 12. – Budapest, 1918. március 7.) hírlapíró, az egykori Pesti Napló és Pester Lloyd című lapok nagy-tekintélyű munkatársának olvasmányos írását vette át lapunk - gróf Batthyányról. Halász Imre - a Bicskén fiatal korában a Vajda János Járási Könyvtárat vezető  Katona Tamás történész dédapja volt.

 

Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 18. szám · / · Halász Imre: Egy letűnt nemzedék

Halász Imre: Egy letűnt nemzedék
Gróf Batthyány Lajos

"Higyje el, hogyha hatalmunkban állana,férjem és én volnánk az elsők, a kik Batthyány Lajost és az aradi vértanukat ismét életre keltenők."
Erzsébet királyné Horváth Mihályhoz.

A magyar Golgota

Címkék: történelem megemlékezés

2013.10.05. 08:13

"A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot." Schweidel József, Arad, 1849

aradivertanuk.jpg

"Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgota porába, engem October 6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, 's a magasztos példáért, melyet az utódóknak adtanak; 's buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairol a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!"


Turin September 20 1890. Kossuth Lajos

      Róna Péter közgazdász szerint 1. minden szerződést teljes egészében a bíróságnak kell áttekintenie, függetlenül attól, hogy a felek mit nyújtottak be 2. jogerős bírósági ítélet nélkül Magyarországon senkit se lehessen kilakoltatni 3. a bank ne faktorálhassa, követelését ne adhassa el behajtóknak.  

Elhunyt férfit találtak egy hétvégi házban Csabdin, ahová lakástűz miatt riasztották a tűzoltókat – tájékoztatta a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-t.
Farkas-Bozsik Gábor elmondta, hogy az Előhegyi úti ingatlan egyik helyisége égett. A tüzet a tatabányai hivatásos és a bicskei önkormányzati tűzoltók oltották el, és ők találták meg a férfi holttestét.

Falopás miatt érkezett bejelentés a Rendőrségre 2013. október 03-án délelőtt. Vértesacsa, Ady Endre utcában egy kiskocsival hordta a fát az udvarára egy férfi. Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a 0,5 m3 száraz fát az utca végén lévő erdőben szedte össze a tulajdonos engedélye nélkül. A fát a rendőrök lefoglalták, majd a tulajdonosnak visszaadták. A 33 éves vértesacsai férfit elfogták, majd előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően, szabálysértési őrizetbe vették.
Ugyanezen a napon délután is falopásról érkezett bejelentés a Bicskei Rendőrkapitányságra. A bejelentő a bicskei fatelep felől látott közlekedni egy lovas kocsit, amin frissen vágott fa volt. A rendőrök az adatgyűjtést követően, a városban megtalálták azt a 42 éves bicskei férfit, aki a lovas kocsit hajtotta. Az eltulajdonított faágakat a rendőrök lefoglalták, majd a személyt előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra, ahol megindult vele szemben a szabálysértési eljárás.

FM RFK 

Az Etyeki Futók Egyesülete és az Etyeki Futócsoport közös, demonstratív jellegű kocogást, futást hirdet a héten meggyilkolt soroksári asszony emlékére. A megmozdulás célja: néma tiltakozás az erőszakos cselekmények ellen. 

 

 

kk.jpg

 

    Részletek....

A Bicskei Szó információja szerint  november 10-én mondanak fel minden Saubermacher-Bicske Kft.-nél dolgozó munkavállalónak. November 30. az utolsó munkanap. 

A cég nem hivatalos információnk szerint már le is adta a csoportos létszámleépítést. Munkanélküliek lesznek, ha nem találnak a munkát. Ők szinte mindannyian bicskeiek és köztük sok roma is, akik itt rendes fizetést kaptak rendes munkáért, de számukra különösen nehéz lesz az elhelyezkedés.

Bicske város részéről felvetődött a telep felértékeltetésének és megvásárlásának gondolata, de ez többek között forráshiány miatt valószínűleg kizárt. A város közbeszerzési eljárás keretében próbálja felkutatni Bicske új hulladékkezelőjét.

 

ia  

 

süti beállítások módosítása