Ma délután egy Csákvári úti birtokán egyedül élő, 1939-ben született, 800 négyszögöles, hatalmas kertet egyedül művelő néninél jártunk, akinél mindennapos a betörés, a fosztogatás. Őt őstermelőként, piaci zöldség-gyümölcs árusítóként sokan ismerhetik.
Az…
Az 1-es számú főút egyik parkolójában lezárt gépkocsit ellenőriztek a járőrök 2013. június 1-jén reggel. Az intézkedés során a Peugeot személygépkocsiról megállapították, hogy a Szekszárdi Rendőrkapitányság körözi. Amíg a egyenruhások a körözési rendszerben…
A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytat ismeretlen tettes ellen, lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt. Az eljárás során a nyomozók különböző tárgyakat foglaltak le, melyek közül az alábbiaknak a tulajdonosait még keresik.
…
A felcsúti körzeti megbízottnak jelezték 2013. május 25-én este a polgárőrök, hogy Bicske-Felcsút vasútvonal mellett a töltésen három férfit látnak tevékenykedni. Kiderült, a három férfi a vasúti talpfák megmaradt rögzítő csavarjait, valamint rögzítő fém elemeit…
A Bicskei Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást folytat a 19 éves nagyegyházi, Bujka Judit Veronika eltűnése ügyében, aki 2013.03.08-án a lakhelyéről távozott, tartózkodási helye azóta ismeretlen.
Személyleírása: 158 cm magas, vékony testalkatú, hosszú…
A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást M. Zsolt 19. éves bicskei lakossal szemben, aki 2013. május 12-én délután Bicskén a Tompa Mihály utca egyik családi házának udvarából eltulajdonított egy Neuzer…
Az M1-es autópálya Fejér megyei szakaszán, a Készenléti Rendőrség Mélységi Ellenőrzési Osztályának munkatársai egy távolsági autóbuszt állítottak meg 2013. május 13-án a kora délutáni órákban. Az autóbusz utasainak ellenőrzése során egy 35 éves koszóvói állampolgár…
A Készenléti Rendőrség járőrei 2013. május 12-ére virradó éjszaka az M1 Autópálya Óbarki pihenőjében ellenőrzés alá vonták egy taxi utasait. Az autó utasa három koszovói illetve egy szerb állampolgár volt, akik nem rendelkeztek érvényes úti okmánnyal. Az egyenruhások…
Tegnap este a fosztogató egy Zrínyi utcai ház kapuját beszakította és az udvarról ellopott egy női kerékpárt. Bárki bármit tud róla, jelezze a rendőrségen.
Kék női vázas, full shimano alkatrészekkel felszerelve, kép sajna nincs, hátul kis kosár, dinamo, a sárvédők…
A napokban betörtek több kertvárosi házba. Ékszert, pénz, technikai eszközöket vittek el, a lakásokat rombolták és feldúlták.
Egyesek szerint a harmincadik eset volt idén. A kertvárosban minden nem riasztós ház veszélyben van, a mostani károsultak is riasztót szerelnek,…
Pénteken és ma egy-egy idős asszonyt támadtak meg Bicskén - értesült a Bicskei Szó. Egyiküket bántalmazták is, mindkettőjük nyakából ékszereket téptek ki Bicske alsón és a Telepen.
Egyikük, aki Aradi Vértanúk utcai lakos - pénteken Bicske alsó felüljárójának B…
A Bicskei Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat M. Imre és M. László bicskei lakosok ellen lopás vétség elkövetése miatt.
Lakossági bejelentésre indult meg a nyomozás, miszerint 2013. április 14-én a kora délutáni órákban két gyanús alakot láttak a Bicske,…
A Bicskei Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást folytat a 17 éves váli, Pap Nikoletta Beáta eltűnése ügyében, aki 2013. 01. 28-án a lakhelyéről ismeretlen helyre távozott.
Személyleírása: 164 cm magas, vékony testalkatú, hosszú barna hajú.Különös…
A „Józan Húsvét” nevű akció során Fejér megyében a rendőrök folyamatosan ellenőrzik a gépkocsivezetőket. A velük szemben alkalmazott alkoholszonda hat esetben színeződött el. Martonvásárban egy Fordot vezető 39 éves nőnél, míg Agárdon egy Opelt vezető 28 éves…
Bicskén a Kossuth téren egy áruházba hívtak rendőri segítséget a biztonsági őrök 2013. március 25-én. A kiérkező járőrök a helyszínen megállapították, hogy egy férfi tisztálkodó szereket kísérelt meg eltulajdonítani 2 400 forint értékben. A tolvajt az egyenruhások…
Az Országos Meteorológiai Szolgálat március 25-én 11 óra 53 perctől "Narancssárga riasztást" adott ki Fejér megyére tekintettel arra, hogy 24 óra alatt 20 cm-t meghaladó friss hó várható.
Kérjük a megyében közlekedőket, hogy csak abban az esetben induljanak útnak,…
Bicske, Csákvári úton értek tetten a járőrök három személyt 2013. március 24-én a délutáni órákban, akik vasanyagot akartak eltulajdonítani. A három férfi a laktanyában kerítésoszlopokat fűrészelt éppen, amikor az egyenruhások megjelentek. A rendőrök a tolvajokat elfogták…
A keddi vandál rongálás után Széplaki Árpád a BTC elnöke és Márton Imre a BTC labdarúgó szakosztályvezetője pályabejárást tartott.
A bejárás során az alábbi hiányosságokra derült fény:
A lelátó korlátja közel 20 méter hosszan megrongálva. Gyűjtötték a vasat,…
Olvasónk ír a bicskei valóságról, aki nevét, címét telefonszámát is elküldte nekünk, de azt olvasónk védelme érdekében mi nem kívánjuk megjelentetni. Olvasónk, mint írja a Bicskei Újság című felcsúti lapnak is elküldte levelét, kíváncsian várja, vajon…
Köszönjük Olvasónk, Ákos munkáját!
Olvasónk írja, olvasónk küldi ezt a felvételt. Tegnap a laktanya kerítésének oszlopait lopták el a Magyar Honvédség egykori laktanyájának telekhatáráról... Gondoltuk volna 30 éve, hogy a bicskei laktanya kerítését fémtolvajok döntik ki?
(Még jó, hogy van egy…
Március 15-én a Bicskei Rendőrkapitányság segítséget kért a Bicske Kertvárosi Polgárőrségtől, akik közül többen - időt, pénzt, energiát nem sajnálva, részben saját gépkocsijukon, saját üzemanyagköltségre végeztek útlezárásokat és járőrszolgálatot. …
Fejér megyében jelenleg mindössze kilenc olyan útszakasz van, ami járhatatlan. Elzárt település három van a megyében. A 81-es főút járható, de Magyaralmás térségében csak egy nyomsávon. Ott rendőrök irányítják a forgalmat. A megyében elzárt útszakaszok: 8123 sz.…
Kérem, hogy akinek van tűzoltó, mentős, katasztrófavédelmis, rendőr ismerőse, aki az úton rekedtek segítésért küzd, ossza meg az üzenetem.
"Ezúton szeretném a hálámat kifejezni minden tűzoltónak, mentősnek, katasztrófavédelmisnek, rendőrnek, aki a Fejér megyei térségben…
Friss kommentek